Magnus Aircraft: tesztrepülés közben zuhant le a gép

Tesztrepülés közben lezuhant csütörtök délelőtt a Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú gépe a pécs-pogányi repülőtér közelében. A járműben utazó 61 éves és 42 éves férfi a helyszínen meghalt. A rendőrség légiközlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárást indított az ügyben.

Popovics Dejan, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK)szóvivője korábban az MTI-nek elmondta: az elektromos repülőgép 10 óra közül szállt fel, megtett két kört, majd ismeretlen okból lezuhant. A légi jármű kigyulladt, a rajta utazó két ember meghalt.

Az 58-as út Pogány és Szalánta közötti szakaszát teljes szélességében lezárták. Jelenleg a forgalom – rendőri irányítás mellett – félpályán halad.

Az MTI tudósítójának helyszíni beszámolója szerint a gép a repülőtértől körülbelül másfél kilométerre, a főút keleti felén egy kukoricaföldre zuhant, a növények 5-10 méteres sugarú körben megégtek.

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel közölte, hogy a Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú gépe zuhant le. Sárkány Sándor tudomása szerint a balesetben két szerelő vesztette életét. Hozzátette, az oltásban több mint tíz tűzoltóegység vett részt.

Az MTI a helyszínen úgy értesült, hogy a Magnus Aircraft repülőgépgyár több munkatársa is a helyszínen tartózkodott, meg nem erősített információk szerint egyiküket a rendőrség meghallgatta.

Hírdetés

Popovics Dejan csütörtök délután az MTI érdeklődésére tudatta azt is, hogy a rendőrség – szakértők bevonásával – légiközlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást az ügyben.

A pécs-pogányi repülőtér szomszédságában szerdán tartották a Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyárának bokrétaünnepét. Az eseményen az épülő összeszerelő üzem legmagasabb pontjára kitűzött bokrétát a cég által gyártott két repülőgép is átrepülte.

A Magnus Aircraft Zrt. a balesetről azt közölte az MTI-vel, hogy a Magnus eFusion típusú kísérleti repülőgép tesztrepülés közben zuhant le. A közleményben az áll, hogy a cég együtt érez az elhunytak hozzátartozóival.

A balesettel kapcsolatban további tájékoztatást csak a hivatalos szakértői vizsgálat lezárta után adnak – írták.

D_MTI20180531010

A Magnus Aircraft Zrt. lezuhant eFusion típusú elektromos repülőgépének roncsai a pécs-pogányi repülőtér közelében 2018. május 31-én. MTI Fotó: Lendvai Péter
   


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »