Magdeburgi támadás: 5 halálos áldozat, 200 sebesült, közülük 40 súlyosan

Magdeburgi támadás: 5 halálos áldozat, 200 sebesült, közülük 40 súlyosan

Nyitókép: SITA

A németországi Magdeburg karácsonyi vására elleni pénteki támadásban öten meghaltak és 200-an megsebesültek, közülük 40 állapota súlyos. A rendőrség továbbra is vizsgálja az arab férfi bűncselekményének indítékát, akinek a nyomozók szerint nem voltak bűntársai. Olaf Scholz kancellár ma szörnyű tettnek minősítette a támadást az incidens helyszínén. A világ számos politikusa szolidaritását fejezte ki Németországgal. Több német városban, ezen kívül Prágában és Bécsben szigorították a biztonsági intézkedéseket a karácsonyi vásárokon.

Scholz ma délelőtt Szász-Anhalt miniszterelnöke, Reiner Haseloff társaságában körbejárta a bezárt karácsonyi vásárt. Pénteken egy sofőr az ott tartózkodó tömegbe hajtott autóval, nagy sebességgel szabályosan végiggázolt az embereken. Legalább 400 métert tett meg gépkocsijával a tömegben.

– mondta Scholz rövid beszédében Magdeburgban. Az egész ország szolidaritását fejezte ki a gyászolókkal, sérültekkel és a városban élőkkel, és köszönetet mondott a beavatkozó biztonsági erőknek és a mentőknek. Ezen kívül szigorú nyomozást ígért a bűncselekmény ügyében. A kancellár szerint pontosan meg kell érteni az elkövetőt és indítékait, és „a törvény teljes szigorábal” kell reagálni rá.

A rendőrök nem sokkal a bűncselekmény után elfogták a sofőrt. A sajtó szerint egy 50 éves, szaúd-arábiai származású orvosról van szó, aki 2006 óta él Németországban, és 2020 óta pszichiáterként dolgozott a Magdeburgtól délre fekvő Bernburg város börtönklinikáján.Drogfüggő elítéltekkel dolgozott.

A bűncselekmény indítéka azonban máig tisztázatlan. A nyomozók ma délutáni sajtótájékoztatóján elmondott nyilatkozata szerint a férfi láthatóan elégedetlen volt azzal, ahogy Németország bánik a Szaúd-Arábiából érkező migránsokkal. A rendőrség azonban még nyomoz az ügyben. Eddigi megállapításai szerint a férfinak nem voltak társai. Az autó sofőrjét jelenleg öt gyilkosság és 200 gyilkossági kísérlet vagy testi sértés gyanúja miatt gyanúsítják – mondta Horst Walter Nopens államügyész. A nyomozók képviselői azt az értesülést is megerősítették, hogy a halottak között van egy kilencéves gyermek is.

Kezdetben úgy gondolták, hogy az autó sofőrje radikalizálódott iszlamista lehet, de a német média szerint a közösségi oldalakon nagyon kritikusan fejezte ki magát az iszlámmal kapcsolatban. Tartot attól, hogy Németország iszlamizálódik, és állítólag a bevándorlásellenes párttal, az AfD-vel szeretett volna együttműködni.  Nancy Faeser belügyminiszter azt mondta, hogy az indítéka nem világos. Elmondása szerint csak annyit lehet megerősíteni, hogy az őrizetbe vett férfi iszlamofób. Ez a kifejezés olyan személyre vonatkozik, akinek irracionális vagy beteges félelme, gyűlölete vagy előítélete van az iszlámmal szemben.

Hírdetés

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter szerint az áldozatok között nincs szlovák állampolgár.

Magdeburgban Scholz arra kérte a német társadalmat, hogy ne szítsa fel a gyűlölet. Szerinte most fontos, hogy az emberek összetartsanak. A magdeburgi támadás várhatóan a februári országos választási kampányra is hatással lesz.

Faeser belügyminiszter elrendelte, hogy országszerte fekete gyászzászlókat tűzzenek ki a szövetségi hivataloknál.

Számos világpolitikus, köztük Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök fejezte ki részvétét Németországnak a támadás után. Petr Pavel cseh államfő is részvétét fejezte ki. Joe Biden amerikai elnök aljas és sötét tettnek minősítette a magdeburgi eseményeket.

A német hatóságok nem használják a terrorista jelzőt az esemény leírásakor. A támadást Szaúd-Arábia is elítélte, és a német sajtó szerint a támadás előtt figyelmeztetett a támadóra.

A támadásra válaszul a német rendőrség szigorította a biztonsági intézkedéseket a karácsonyi vásárokon más német városokban. További rendőröket vezényelnek Berlin és Szász-Anhalt több városának utcáira. Szászország és Bajorország belügyminiszterei kijelentették, hogy a karácsonyi vásárok biztonsága kiemelt fontosságú. Bécs és Szlovákia is fokozott rendőri intézkedéseket vezetett be a karácsonyi vásárokon. Prágában betonkorlátokat helyeztek el a Náměstí Republiky-n, ahol a karácsonyi vásárt tartják.

A pénteki támadás mindössze egy nappal a Berlin nyugati részén található Breitscheidplatz téri karácsonyi vásárt ért terrortámadás nyolcadik évfordulója után történt, amely 13 emberéletet követelt, köztük a cseh Nadi Čižmarovát. A terrorista ekkor egy teherautóval hajtott a bódék közé. Hét tucat embert megsebesített. Az elkövetőt később a rendőrség agyonlőtte Olaszországban.

ČTK, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »