Magatehetetlen 16 éves lány csoportos megerőszakolói ellen emeltek vádat Izraelben

Az izraeli ügyészség vádat emelt tizenegy fiatal ellen, aki egy eilati szállodában megerőszakolt egy erősen ittas, 16 éves lányt – jelentette a 12-es izraeli kereskedelmi tévé híradója szerda este.

Az augusztus közepén elkövetett bűncselekmény közfelháborodást váltott ki Izraelben, a múlt héten ezrek tüntettek a csoportosan elkövetett nemi erőszak ellen.

A vádlottak közül hárman felnőttek, nyolcan kiskorúak, 18 év alattiak.

A vádirat szerint két büntetett előéletű, huszonéves fiatal férfi élt vissza elsőként azzal, hogy a fiatal lány ittas volt, majd egy 17 éves ikerpár követett el erőszakot a magatehetetlen tizenévesen, utána a többiek is erőszakoskodtak vele. Videófelvételt is készítettek a bűntényről.

Hírdetés

Az első férfi azzal csalta egy szobába a szálloda medencéjében korábban megismert lányt, hogy képzett elsősegélynyújtó, és segít neki a részegség leküzdésében.

A négy fővádlott nemi erőszakért áll bíróság elé, a többiek bántalmazásért, erőszakos bűncselekményért, bűncsoportban való részvételért és bűncselekmény megakadályozásának elmulasztásáért.

Az áldozat személyazonosságának védelme érdekében nem hozták nyilvánosságra maradéktalanul a vádiratot.

A továbbiakban várhatóan újabb vádemelések is lesznek, az eddigi nyomozás szerint ugyanis legkevesebb 16-an érintettek az egész Izraelt megrázó bűntényben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »