Magas színvonalon végezték

Magas színvonalon végezték

„Azt még valahogy elfogadtam volna, hogy Karácsony Gergely, – erős liberális hajlammal és háttérrel – a keresztény és jobboldali értékek mellett kiálló ellenzéki miniszterelnök-jelölt javára lépett vissza és kampányolt mellette töretlenül. ( Ezt persze senki ne vegye komolyan, mert az első súlyos hibának azt tartottam, hogy az előválasztás során ezzel a visszalépéssel húzták át a választók akaratát.)

Ma viszont azt olvasom, hogy »Karácsony valódi baloldali fordulatot sürget az ellenzéki politizálásban«. Mi van? Eddig szót nem ejtett sem ő, sem a partnere a baloldaliságról…

Azután ott van a másik csacsiság. Március 30-án , amikor a Medián jelezte, hogy 10 százalékkal vezet a Fidesz, ezt írta: »Én már csak tudom, hiszen korábban közvélemény-kutatóként dolgoztam, … a Fidesz húsz éve mérgezi a közéletet, ezért a felmérések húsz éve felülmérik a támogatottságát, mert a hívei sokkal hangosabbak, de az ellenzéki szavazók vannak többen.«

Hírdetés

Ebben is tévedett. Ő és a régről, az SZDSZ-ből ismert tanácsadói kör, akik végigokoskodták az SZDSZ-MSZP koalició megbuktatását, azután az SZDSZ megszüntetését és most ezt a buktát is Karácsony mellett és vele. Kíváncsi vagyok, hogy a következő önkormányzati választás elbuktatásában is lesz-e még szerepük? Egyikőjük egy régebbi választási közvetítésben – véletlenül adásba ment – megjegyzésében Gyurcsánynak üzent alpári stílusban: »Feri, téged küldtek el a választók a ….ba.«

Karácsony egyetlen valós megjegyzése: »Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót.« Igaz. S ezt az sem szépíti, hogy gátlástalanúl csalt, hazudott a Fidesz. Viszont végső konzekvenciáját felháborítónak tartom: »Tehát, akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, hogy mindent jól csinált, az szerintem pszichopata.«

Köszönöm ezt a kedvesnek nem mondható minősítést mindazon tízezrek nevében, akik az időjárástól függetlenül, hóban, esőben, hónapokon keresztül gyűjtöttek az aláírásokat. Járták a házakat a szórólapokkal. Magyarul a szabadidejüket áldozva kampányoltak. És én azokat a kollegákat sem tartom pszichopatáknak, – Átlátszó, Népszava, Telex, HVG, Magyar Narancs, elnézést azoktól, akiket kihagytam – akik a munkájukat igen magas színvonalon végezték. A végeredmény nem rajtuk múlt. Hanem például Karácsony Gergelyen.”

Juszt László: A végeredmény nem rajtuk múlt, hanem például Karácsony Gergelyen


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »