Magas szerb állami kitüntetést kapott Hankó Balázs

Magas szerb állami kitüntetést kapott Hankó Balázs

Magas szerb állami kitüntetést, a Szerb Zászló Érdemrend első fokozatát vehette át Hankó Balázs kulturális miniszter Aleksandar Vucic szerb elnöktől Belgrádban hétfőn.

Az indoklás szerint a kitüntetést a magyar kulturális és innovációs miniszter kiemelkedő érdemeiért, egészen pontosan a Szerbia és Magyarország közötti kétoldalú – különösen a kultúra területét érintő – kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez történő hozzájárulásáért kapta.

A kitüntetés átvételét követően Hankó Balázs kiemelte:

az elismerés a magyar-szerb barátságra vezethető vissza, hiszen „most a magyar-szerb kapcsolatok aranykorát éljük”„Ahogy Vucic elnök úr beszédében kifejtette, erős nemzetek kellenek Európában, olyan erős nemzetek kellenek Európában, amelyek nemet mondanak a háborúra, kiállnak a béke mellett, és amelyek szuverének, és ebben erősítik meg nemzetüket kultúrában, gazdaságban, oktatásban”

– húzta alá.

Hírdetés

Hozzátette: a magyarok és a szerbek ilyenek, és ennek szól ez az elismerés.

Rámutatott, hogy Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség néhai elnökének köszönhető, hogy „a magyar-szerb kapcsolatok barátsággá nőttek, és a két ország közösen dolgozik azért, hogy Európa erős legyen”.

Magas szerb állami kitüntetést kapott Hankó Balázs
Belgrád, 2026. február 16. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által közreadott képen Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, miután átvette a Szerb Zászló Érdemrend első fokozata kitüntetést Aleksandar Vucic szerb elnöktől a Szerbia államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen Belgrádban 2026. február 16-án. A magas szerb állami kitüntetést Hankó Balázs kiemelkedő érdemeiért, egészen pontosan a Szerbia és Magyarország közötti kétoldalú – különösen a kultúra területét érintő – kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez történő hozzájárulásáért kapta. MTI/KIM/Cser Dániel

„Hiszen Európa meg nem választott vezetői, az Európai Bizottság meg nem választott vezetői Európa ellen szövetkeztek, ők háborúba akarják vinni Európát, ők a normalitással szemben helyezkednek, mi, magyarok és szerbek viszont olyan nemzet vagyunk, olyan ország, ahol patrióta keresztény kormányzat van, és éppen ezért a normalitás mellett állunk ki” – részletezte.

Emlékeztetett arra, hogy ennek jegyében indították el a magyar-szerb kulturális évadot, amelynek során szinte minden második napra jut egy rendezvény. „De az innovációban is léptünk előre. Az egyetemeink kapcsolata is jó, és közös innovációs alapunk van” – húzta alá.

Az állami kitüntetéseket a szerb nemzeti ünnep, az államiság napja alkalmából adta át Aleksandar Vucic államfő. Az államiság napja február 15. 1804-ben ezen a napon, a Julianus-naptár szerinti gyertyaszentelő napján kezdődött meg a törökök elleni első szerb felkelés, 1835-ben pedig ugyanezen a napon hozták meg az első demokratikus szerb alkotmányt, amellyel kezdetét vette a modern szerb állam kialakítása. 2002 óta ez Szerbia államiságának napja.

MTI

Borítókép: Belgrád, 2026. február 16. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által közreadott képen Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter (b) átveszi a Szerb Zászló Érdemrend első fokozata kitüntetést Aleksandar Vucic szerb elnöktől a Szerbia államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen Belgrádban 2026. február 16-án. A magas szerb állami kitüntetést Hankó Balázs kiemelkedő érdemeiért, egészen pontosan a Szerbia és Magyarország közötti kétoldalú – különösen a kultúra területét érintő – kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez történő hozzájárulásáért kapta. MTI/KIM/Cser Dániel

The post Magas szerb állami kitüntetést kapott Hankó Balázs appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »