Magas a vérnyomás: ezeket tilos fogyasztani

Magas a vérnyomás: ezeket tilos fogyasztani

A magas vérnyomás népbetegségenek számít. Érdemes azonban tenni ellene, mivel hosszú távon számos komoly betegség kialakulásának kockázatát megnövelheti. Nagyon fontos például, hogy megfelelően táplálkozzunk, és kiiktassunk az étrendünkből bizonyos élelmiszereket.

Az egészéges és vérnyomásbarát étrendnek sovány fehérjét, hüvelyeseket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, alacsony zsírtartalmú tejtermékeket, valamint minél több zöldséget és gyümölcsöt kell tartalmaznia. Azonban azzal is érdemes tisztában lenni, hogy mi az, amit jobb kerülni, ha magas vérnyomással küzdünk – írja a Házipatika.com.

A só a benne lévő nátriumnak köszönhetően hatással van a vérnyomásra. Az ajánlások szerint magas vérnyomásesetén maximum 1500 milligramm sót szabad fogyasztani naponta, a legtöbb ember azonban ennek csaknem dupláját viszi be napi szinten. Az előre csomagolt élelmiszerekben általában sok a nátrium, így érdemes kerülni a különféle szalámikat és egyéb csomagolt húskészítményeket, illetve a dobozos zöldségleveket és a konzerveket is. A felvágottak nagy része is igazi nátriumbomba, ha pedig sajttal, kenyérrel, szószokkal és savanyúsággal kombináljuk őket, szinte észrevétlenül léphetjük túl a napi megengedett mennyiséget.

Hírdetés

A mélyhűtött pizzákat azért érdemes kerülni, mert az ezeken lévő feltétek alapvetően tele vannak nátriummal. Ráadásul annak érdekében, hogy sütés után is megmaradjon az ízük, a gyártók még több sót adnak hozzájuk. Egy adag mélyhűtött pizzában akár 700 milligramm nátrium is lehet. A porleveseknek is igen magas a sótartalma: adagonként akár 900 miligramm is lehet. Így ha mindenképpen ilyen terméket szeretnénk venni, mindenképpen ellenőrizzük a címkéjét.

A konzerves és üveges paradicsomkészítmények is rengeteg sót tartalmaznak. Ha tehát vérnyomásproblémával küzdünk, akkor ezeket is érdemes kerülni, és inkább házilag készíteni a tésztaszószt. Ám ha mégis inkább készterméket vennénk, akkor keressük a csökkentett nátriumtartalmú verziókat. Magas vérnyomás esetén a tranzsírokkal és a telített zsírokkal is ajánlott vigyázni. Kerüljük, vagy legalább csökkensünk a magas zsírtartalmú tejtermékek, a vörös húsok és a vaj fogyasztását is.

A túlzott cukorfogyasztás nemcsak az elhízással, hanem a magas vérnyomással is kapcsolatba hozható. Ezért vérnyomásprobléma esetén a cukorbevitelre is fokozottan ügyelni kell – különösen a cukros üdítőket ajánlott kerülni. De hasonló a helyzet az alkohollal is. Bár egyes kutatások szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenheti a vérnyomást, a túl sok italozás egyértelműen megemeli a vérnyomást. Nem beszélve arról, hogy többféle rákbetegség kialakulásának kockázatát is jelentősen megnöveli.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »