Magánzárka, szemműtét, öngyilkossági kísérlet – Újinformációk szivárogtak ki Lučanský börtönben töltött három hetéről

Magánzárka, szemműtét, öngyilkossági kísérlet – Újinformációk szivárogtak ki Lučanský börtönben töltött három hetéről

A Denník N beszámolója szerint Lučanský a trencséni kórházban az igazságügyi minisztérium felügyelőinek még azt mondta, hogy az eperjei büntetővégrehajtási intézet őrei “kedvesek”.

Milan Lučanský nagyjából félmillió eurós csúszópénz kétrendbeli elfogadása miatt vették őrizetbe december elején. Épp Horvátországból tért haza, a határt átlépve azonnala  NAKA központjába ment kihallgatásra. Nem sokkal később, december 6-án, vasárnap a specializált büntetőbíróság szigorított őrizetbevétele mellett döntött, elsősorban azért, hogy ne befolyásolhassa az ügy tanúit.

Egy nappal később az eperjesi fegyintézet vezetősége úgy döntött, hogy magánzárkában helyezik Lučanskýt, jobbnak látták elkülöníteni a többi rabtól, mivel magasrangú rendőrségi csúcsvezető volt.

Az iratokból pontosabb kép kapható a sokat vitatott és sok spekulációt szülő szemműtétje körülményeiről is. December 9-én, a reggeli szemle során az egyik őr észrewvette, hogy véraláfutásos Lučanský arca, közvetlenül a jobb szeme alatt. Lučanský ezt azzal magyarázta (az iratok szerint), hogy  sötétben elakadt a papucsába, és nekiesett az ágynak. Kezdetben nem panaszkodott a sebre, a nap folyamán azonban a zárkában végzett edzéstől rosszabbul lett, ezért orvosi ellátást kért a délutáni szemle során. A börtönorvosoknak is elmondta, hogy az edzéstől érez nagyobb fájdalmat.

Sérülését megvizsgálta traumatológus, szemész és igesebész is az eperjesi kórházba, ahol m CT-vizsgálatra is sor került. Ez vérrögöt mutatott ki a jobb szem alatt, és azonnal műtétre küldték a rózsahegyi katonai kórházba. A beavatkozást még aznap elvégezték. A jelentések szerint a vérrög olyan erővel feszült Lučanský szeméhez, hogy az 1 centiméternyire nyomódott ki a szemgödréből (ezért volt szükség a gyors beavatkozásra).

Lučanský két napot töltött a rózshaegyi kórházban, ez idő alatt történt az az “incidens”, amelyről a szlovák sajtó a minap számolt be: feldőlt a kerekesszékkel, és beverte a fejét. A kiszivárgott jelentések szerint azonban azonnal ki is vizsgálták állapotát, és nem találtak semmilyen problémát, a beteg állapota pedig stabil volt. Mivel egészsége javult, december 11-én visszatérhetett a zárkájába.

Az első híresztelések azonban nem egyszerű szemsérülésről szóltak. A .tyzden közölte elsőként, hogy verekedés közben sérült meg Lučanský szeme, ezért kellett operálni. Később már hiába igazították helyre a cikket azzal, hogy a hír nem bizonyult igaznak, a baloldali sajtó, főleg a Pravda alaposan meglovagolta a témát. Egy volt újságírónak, Milan Žitnýnek teret adva egy interjúban pedig az is elhangzott, hogy Lučanskýt az őrök verték agyon, mert állítólag megsértette a börtön szabályait. Az ügy innentől kezdve a politika eszközévé vált.

Hírdetés

Lučanský ügyvédje azonban a híresztelésekre reagálva közzétette ügyfele nyilatkozatát, amelyben elmondta, hogy egy saját maga, nem szándékosan okozott balesetben sérült meg. Mivel a politika is beleszólt az ügybe, az igazságügyi tárca vizsgálatot indított, amelynek keretében megkérdezték a trencséni kórház Lučanskýval foglkozó orvosait, akik többek között kizárták az idegenkezűséget a szemsérülés kapcsán. Az egyik főorvos szerint, ha verekedésből származott volna a sérülés, akkor sokkal több és nagyobb területen lett volna véraláfutás Lučanský arcán.

Továbbra is nyitott marad a kérdés, hogy Lučanský súlyos szemsérülést okozó botlása valóban mentes volt-e minden öngyilkos szándéktól. Az igazságügyi miniszter és a főügyész szerint semmi olyan esetre nem került sor, indokolta volna a megelőző intézkedéseket. Igaz az is, hogy ha Lučanský valóban öngyilkosságot fontolgatott, eléggé ismerte a rendszert ahhoz, hogy tudja, hogyan ne keltsen gyanakvást a körülötte lévőkben. A pszichiáter sem találta jelét szuicid hajlamoknak.

Lučanský halálára december 29-én, valamikor a 16:30-as ellenőrzés után került sor. Az őrök felszólítására még jelt adott magáról, a néhány perccel később kihozott ételt azonban már nem vette el. Az őrök először annyit láttak, hogy a volt rendőrfőnök mozdulatlanul fekszik az ágyon, feje az ajtó irányából takarásban van. Életjelet nem ad magáról felszólításra sem. Az őrség riadóztat.

16:42-kor jön a vezető tiszt, rögtön utána a készenléti egység. 16:44-kor megkezdik az újraélesztést mesterséges lélegeztetéssel és szívmasszázzsal, 16:46-kor érkezik a defibrillátor. Húsz perccel a riadóztatás után érkeznek a helyszínre, a cellához a mentősök, , 17:37-kor szállítják el az eperjesi kórházba.

A Denník N megállapítása szerint legalább tízen látták közvetlenül öngyilkossági kísérlete után Lučanskýt, ők mind vallomást tehetnek a történtekről.

Milan Lučanský egy nappal később, december 30-án vesztette életét, 15:55-kor mondták ki a halál idejét.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »