Magánéleti botrány ingathatja meg Macron esélyeit

Magánéleti botrány ingathatja meg Macron esélyeit

Nagy botrány kerekedhet Emmanuel Macron körül, nem egészen egy héttel a francia elnökválasztások második, mindent eldöntő fordulója előtt. A mainstream francia politikai elit utolsó reménységének számító politikus népszerűségére egy családi „furcsaság” vethet árnyékot.

Eddig a közvélemény és a politikai ellenfelek sem igazán boncolgatták az egykori Rothschild-bankár családi hátterét, ám most, a Marine Le Pennel való végső megütközés előtt több sajtóorgánum is lehozta a hírt, miszerint az esélyes elnökjelöltet meglehetősen rendhagyó viszony fűzi feleségéhez.

Macront édesapja ugyanis 17 éves korában azért „száműzte” Párizsba, mert viszonyt folytatott nála 25 évvel idősebb tanárával – azóta feleségével -, a most 64 éves Brigitte Trogneux-vel.

Az információt Christian Monjou, Macron volt angoltanára szellőztette meg a sajtóban, hozzátéve, hogy a bankárból lett fiatal politikus elnöki ambíciói szerinte kizárólag abból fakadnak, hogy szülei előtt igazolja egykori viszonyát és házasságát.

Az oktató szerint nem tudni, mikor kezdődött kettejük kapcsolata, de annyi biztos, hogy Macron először 15 évesen találkozott leendő feleségével.

Hírdetés

Macron édesapja állítólag nehezményezte a fia és a háromgyerekes, akkor még házas tanárnő között kibontakozott románcot, és figyelmeztette Brigittet, hogy legalább addig hagyja békén tanítványát, amíg az be nem tölti a 18-at.

A tehetetlen szülő végül kénytelen volt Amiens-ből Párizsba küldeni fiát, hogy megóvja a család jóhírét.

Egy amiens-i újságíró a Daily Mailnek megerősítette: a fiatal Macron és tanára között szövődött szerelem hatalmas botrányt kavart a vidéki francia városban, annak ellenére is, hogy a franciák többsége elég lazáén kezeli az ilyen jellegű dolgokat.

Macron édesanyja idővel ugyan megbékélt a távolság ellenére tovább folytatódó viszonnyal, édesapja azonban nehezen dolgozta föl a későbbi házasság tényét.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a francia társadalom vajon miként reagál az erősen bulvárjellegű hírre, de egyelőre nem túl valószínű, hogy a házassága körüli anomáliák nagyban befolyásolnák Macron esélyeit.

Az már kellemetlenebb kérdés, hogy a fiatal politikus mennyire lenne képes érvényesíteni akaratát elnökként, hiszen pártja, az En Marche! nem rendelkezik számottevő támogatottsággal, illetve egy képviselőjük sincs a francia törvényhozásban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »