Magabiztosan nyert Trencsénben a DAC Elek Zoltán2025. 11. 29., szo – 19:47
A labdarúgó Niké Liga 16. fordulójában a visszafogott kezdés után magabiztosan nyert a DAC, amely a kapufát is többször eltalálta.
A sárga-kékek egy 0:0 után utaztak Csák Máté vára alá, míg a hazaiak utolsó két meccse is öt gólt hozott, hiszen a füleki győzelmük után a bajnokságban 4:1-re kaptak ki Zsolnán.
A dunaszerdahelyieknél ezúttal Blažek volt a jobbhátvéd, Gruber is bekerült a kezdőbe, de az igazán meglepőt a támadósorban húzta Branislav Fodrek,
Pa Corr ugyanis eddig mindössze 18 percet játszott a bajnokságban.
A 19 éves gambiai játékos Redzic eltiltása miatt kaphatott lehetőséget.
Az első húsz percben a kapuk nem forogtak veszélyben, a trencsénieknek volt ugyan egy ígéretes kontrájuk, de Kacsaraba szerelte Adyrbekovot. A 21. perc végén viszont Tuboly remekül ugratta ki a mélységből beinduló Ourót, aki a kifutó kapust becsapva, okosan tálalt a középen érkező Corr elé, ő pedig a kapuval szemben nem hibázott, 0:1.
Újabb kapufák
A következő percben Djukanovic egy csel után szépen lőtt, de a labda a kapufán csattant. A montenegrói gyorsan újra helyzetbe került, a lesgyanús akció végén viszont mellé lőtt. A következő percek a trencsénieké voltak, de Popovics védett és kétszer a védelem is tisztázott.
Bő fél óra után Blažek egy szerencsétlen belépőnél megsérült, Kapanadze érkezett a helyére. A georgiai jobbhátvéd beállása után azonnal eltalálta a felső lécet. A kipattanó labda kis híján Katicsról befelé pattant, de végül szögletre tisztáztak a védők.
A dunaszerdahelyiek ebben a szezonban már több mint húszszor találták el a kapufát.
A félidőből hátralévő időben főleg mezőnyjáték zajlott a pályán.
Változott a taktika
A második játékrészre a gólszerző már nem jött ki, őt Gagua váltotta. A túloldalon pedig Ricardo Moniz kettőt is cserélt.
Djukanovic fejjel is eltalálta a kapufát Gruber beadása után, majd Ramadan lövését védte Katics. Az 57. percben Ouro növelte a vendégek előnyét. A középpályás Djukanovic lekészítését lőtte 16 méterről a hálóba, 0:2. A labdához egy védő is hozzáért, de ez nem kisebbítette a togói játékos érdemeit.
A DAC-nak jót tett a szünet és a támadósor átrendezése, sokkal aktívabbá váltak.
A jobb szélen és az árnyékék pozíciójában Gruber és Djukanovic cserélgette a helyét, Gagua középen helyezkedett, míg Ramadan átkerült a bal oldalra.
A szír játékos nagyon belelendült és a 75. percben be is talált. Ramadan Šimičtől vette el a labdát, betört a tizenhatoson belülre, majd a kapuba lőtt, 0:3
A 24 éves szélsőnek ez volt az utolsó megmozdulása, de Ouro is lejött, a padról pedig Sylla és Udvaros állt be. Nem sokkal később Blaškot is bevetette Fodrek, aki Djukanovicot váltotta.
A hajrában még akadt 1-2 lövés mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott.
A DAC így már ött meccse veretlen a bajnokságban.
AS Trenčín–DAC 1904 0:3 (0:1)
Gólszerzők: Corr (21.), Ouro (57.), Ramadan (75.)
Játékvezető: Smolák, 744 néző
TRENČÍN: Katics–Pávek, Šimič, Bessile, Brandis–Bazdaric (64. Holúbek), Hájovský, Kasana (46. Kam)–Adyrbekov (46. Sani), Sabljic (73. Adamkovič), Mathurin (64. Doesburg)
DAC: Popovics–Blažek (37. Kapanadze), Kacsaraba, Nemanic, Modesto–Tuboly, Gruber, Ouro (77. Udvaros)–Ramadan (77. Sylla), Corr (46. Gagua), Djukanovic (84. Blaško)
Niké Liga, 16. forduló Kapcsolódó cikkünk
Szombaton 18 órakor Redzic Damir nélkül lép pályára Trencsénben a DAC labdarúgócsapata a Niké Liga 16. fordulójának mérkőzésén.
A DAC lendülete november eleje óta érezhetően fogyóban van, de a pozsonyligetfalui kupameccset (0:2) és a rózsahegyi bajnokit (0:1) is sikerült kisebb komplikációkkal megnyernie. Múlt héten, az eperjesi Tatran ellen azonban már az eredményen is kiütközött, hogy döcög a szekér: a sárga-kékek nem tudták gólra váltani mezőnyfölényüket az újonc Tatran ellen, így 0:0-val zárult a találkozó.
A védelemben lehet bízni
„Bízom benne, hogy visszatérünk a győztes útra és a következő fordulókban folyamatosan begyűjtjük a három pontot”
– idézi Tarasz Kacsaraba meccs utáni nyilatkozatát a DAC klubhonlapja. Ha valamire rendre büszkék lehetnek a dunaszerdahelyi szurkolók, az pont a általa vezetett védelem: egyelőre a DAC kapta a legkevesebb gólt a mezőnyben, Popovics pedig sorozatban három tétmérkőzésen nem kapitulált. Ha figyelembe vesszük, hogy a balhátvéd pozíciójában eddig Mendez és Modesto sem tűnik Davis- vagy Andzouana-szintű megoldásnak, ez mindenképp dicséretes.
Kapcsolódó cikkünk
Súlyos eltiltást kapott Redzic Damir, a DAC magyar válogatott labdarúgója.
A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) Fegyelmi bizottsága pénteken tette közzé Redzic büntetésével kapcsolatos határozatát: a közlemény szerint a DAC magyar játékosa agresszíven viselkedett a földön fekvő ellenféllel szemben, akit játékmegszakítás alatt, egy nem labdáért folytatott küzdelemben, túlzott erő használatával, szándékosan talpalt le, ezért pedig négy tétmérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Ez azt jelenti, hogy Redzic a naptári év hátralevő négy mérkőzését (három bajnoki és egy kupameccs) lesz kénytelen kihagyni.
Redzic az eperjesiek elleni hazai bajnoki utolsó perceiben követte el a súlyos szabálytalanságot, amiért VAR-vizsgálat után kapott piros lapot. Redzic az eset után bocsánatot kért tettéért.
Kapcsolódó cikkünk
Így látták a DAC–Prešov (0:0) Niké ligás labdarúgó-mérkőzést az edzők és a játékosok.
Vasárnap este meglepetésre a DAC nem tudta legyőzni az eperjesi Tatrant a MOL Arénában. A sárga-kékeknek az első félidőben két kapufájuk volt és párszor közel jártak a gólhoz, a második félidőben viszont nagyon kevés helyzetet kialakítva, többnyire elképzelés nélkül fociztak, így be kellett érniük az egy ponttal.
Kapcsolódó cikkünk
A DAC labdarúgócsapata hazai pályán sem tudta legyőzni az eperjesi Tatrant a Niké Ligában.
A mérkőzés előtti, fagypont alatti hőmérséklet látványosan kevés szurkolót csábított ki a stadionba. A lelátók leginkább a Munoz-éra utolsó mérkőzéseit juttatták eszünkbe, ezúttal viszont legalább a kevés kilátogató néző jó hangulatot csinált.
Branislav Fodrek, a DAC vezetőedzője ezúttal sem okozott meglepetést a kezdőcsapatával. A tréner a megszokott védelmet nevezte, a középpályán most is Udvaros segítette Tubolyt és Ourót, elöl pedig Sylla kapott lehetőséget a legutóbb gyenge napot kifogó Djukanovic helyett.
Rögtön az első percben tizenhét méterre az ellenfél kapujától kapott szabadrúgást a DAC, amit Redzic a felső lécre lőtt. Négy perccel később Nemanicnak is a felső léc tetszett meg: egy szöglet után bólintott oda, behúzva a szezonbeli 22. strigulát a DAC-kapufákhoz.
Hosszú, eseménytelen percek következtek, a DAC mezőnyfölénye csak a 25. percben eredményezett újabb helyzetet, amikor Sylla ollózással próbálkozott – pontatlanul. Közvetlenül utána Redzic mutatott be egyéni akciót és alaposan megtornáztatta Bajzát, majd harmadjára sem jött össze a gól, Ramadan csúsztatott mellé egy szöglet után. Az első vendég helyzetet a 32. percben Regáli hozta össze, de lövését Popovics kiütötte.
Kereste a réseket a DAC, de nem vállalt felesleges rizikót, hogy a láthatóan ellentámadásokra berendezkedő eperjesieket ne hozza helyzetbe. Félidőig még így is akadt nagy hazai helyzet, a rövid sarokra berobbanó Sylla csukafejese azonban mellé szállt, majd Ouro is megkínálta egy távoli lövéssel Bajzát.
A második félidőben is a DAC lépett fel aktívabban, az első izgalmakat az 57. percben Ouro megpattanó lövése okozta, egyébként a sárga-kékek ritkábban kerültek helyzetbe, mint az első félidőben. A 70. percben Djukanovic bombázott mellé a semmiből, de továbbra sem érkezett meg a lendület a DAC játékába.
Az elmúlt hetekben rendre a második félidőben játszottak rosszabbul a csallóköziek és most is ez volt a helyzet. A 77. percben Djukanovic élesen belőtt, remek labdájára nem érkezett senki, majd Redzic bal lába sült el, de ezúttal egy méterrel célt tévesztett a lövése.
Az idő előrehaladtával az eperjesiek nem érezték az esélyt a győzelemre, inkább az idővel játszottak. A DAC nem tudott összefüggő nyomást kifejteni Bajza kapujára, viszont Olejník egyszer elfutott a túloldalon, de nem tudta átemelni Popovicsot.
A 92. percben tetézte a hazai gondokat, hogy Redzic piros lapot kapott, miután rátalpalt a földön fekvő Morim lábára. Ezután jött még egy eperjesi helyzet, majd a keletiek játszani kezdtek a DAC-szurkolók idegeivel: emberelőnyben is szemtelenül az időt húzták.
A dunaszerdahelyiek legközelebb november 29-én szombaton, Trencsénben lépnek pályára.
Sárga lap: Simon
Piros lap: Redzic (90+2., DAC)
Játékvezető: Choreň, 3549 néző
DAC: Popovics–Kapanadze, Kacsaraba, Nemanic, Mendez (90. Modesto)–Tuboly–Ouro (72. Gagua), Udvaros (53. Gruber)–Redzic, Sylla (53. Djukanovic), Ramadan
PREŠOV: Bajza–Menich, Bondarenko, Sipľak–Kotula, Simon (65. Morim), Begala, Revenco–Olejník (90+4. Römling), Masaryk (65. Sagna), Regáli (86. Krasniqi)
DAC–Tatran Prešov 0:0
„A hazaiak jól bántak a labdával, ügyesen kombináltak, nyomás alá helyeztek minket. Mi a stabil védekezésre helyeztük a hangsúlyt, és élni akartunk a kínálkozó lehetőségekkel. Nagyszerűen védekeztünk, a hazaiaknak nem is volt tiszta gólhelyzetük egy veszélyes szabadrúgáson kívül.
Reméltem, hogy támadásban kicsit bátrabbak leszünk, de nekünk sem voltak helyzeteink. Ez a pont aranyat ér számunkraˮ
– összegzett Vladimír Cifranič, a Tatran edzője.
Branislav Fodrek természetesen csalódott volt a mérkőzés után. „Elégedetlenek vagyunk a pontvesztéssel. Ilyen meccseken fontos belőni az első gólt, hogy nyíltabbá váljon a játék. Jól kezdtük a mérkőzést, két kapufát lőttünk, aztán viszont csak a szünet előtt jött az újabb helyzet. Nehezen játszottuk át magunkat ellenfelünkön, amely kiválóan védekezett és felkészült volt.
Hiányzott részünkről a türelem és a gyorsabb játék is
– mondta a tréner, aki a meglepetés erejét is hiányolta csapatából. Hozzátette, szerinte ez más jellegű meccs volt, mint a szintén 0:0-val zárult első egymás elleni találkozó, mert a Prešov most klasszisokkal jobban védekezett.
Utóbbit kiemelte Tarasz Kacsaraba, a DAC csapatkapitánya is.
„A rózsahegyiekre emlékeztet a játékuk, mert szintén ötfős védelemmel játszanak, és így nagyon nehéz megtalálni a réseket. A héten elemzések várnak ránk, kiderítjük, mit csináltunk jól és mit rosszul.ˮ
Az eperjesiek részéről a kapus jött nyilatkozni, aki a szezonban másodszor is lehúzta a rolót a sárga-kékek ellen. „Tudtuk, hogy a DAC nagyon erős, ezért úgy álltunk a mérkőzéshez, hogy csak nyerhetünkˮ – fogalmazott Pavol Bajza.
– Szívvel védekeztünk, a végén még helyzetünk is volt, bár a három pontot nem érdemeltük volna meg, mert a dunaszerdahelyiek az egész mérkőzésen jobban játszottak.ˮ
Vasárnap este nem csak a mérkőzés volt lehangoló. Bár a pályát kemény munkával kifogástalan állapotba hozták az illetékesek, a lelátókra már nem maradt energia: az újságírók csak többperces jégkaparással tudtak maguknak munkára alkalmas körülményeket teremteni a press-szektorban, ami viszont ennél sokkal nagyobb baj, hogy a hóval befújt és megfagyott lépcsők a stadion több részén is balesetveszélyesek voltak. Történt is egy esés, amely után gyors mentői beavatkozásra volt szüksége egy szurkolónak.
„A lelátók állapota egyértelműen életveszélyes volt, és reméljük, hogy először és utoljára kellett átélnünkˮ
– írta bejegyzésében az Ultras Dunaszerdahely.
Kipukkadt trencséni lufi
A trencséni csapat jól kezdte a bajnokságot, augusztus végén, hat forduló után négy győzelme volt. Azóta viszont komoly mélyrepülésben van Ricardo Moniz együttese, amely jobbára csak kupasikerekkel vigasztalódott az elmúlt három hónapban, miközben a bajnokságban mindössze egyetlen meccset, a kassaiak ellenit tudta megnyerni. A Trenčín jelenleg csak a kilencedik a tabellán, a mezőny második legkevesebbet gólját lőtte és a második legtöbbet kapta.
A DAC az utóbbi három egymás elleni mérkőzésből kettőt megnyert ellenük, ráadásul ezeken tíz gólt szerzett. A szezon elején, augusztusban 4:1-es hazai siker született a MOL Arénában, amikor a trencséni Križan Richárd kiállítása után beindult a DAC-henger: Nemanic, Djukanovic, Redzic és Gruber is betalált.
Redzicet eltiltották
Csák Máté vára alatt tehát a DAC lép pályára esélyesként, az viszont nehezítheti a csallóköziek dolgát, hogy nem számíthatnak egyik legjobbjukra, Redzic Damirra. A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) fegyelmi bizottsága pénteken tette közzé Redzic büntetésével kapcsolatos határozatát, aki az eperjesiek elleni bajnoki hajrájában szándékosan rátaposott a földön fekvő ellenfél hátsó combizmára. A magyar válogatott szélsőt a VAR-vizsgálat után kiállították, most pedig négymeccses eltiltással sújtották, azaz a naptári év hátralevő találkozóit (három bajnoki és egy kupameccs) ki kell hagynia.
A mérkőzést a Dajto és a Voyo élőben közvetíti. A játékvezető Smolák, a VAR-ügyelő Kišš lesz.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


