Magabiztos győzelemmel rajtolt a magyar válogatott az Európa-bajnokságon

Magabiztos győzelemmel rajtolt a magyar válogatott az Európa-bajnokságon

Győzelemmel kezdte az Európa-bajnokság csoportkörét a magyar férfi kézilabda-válogatott: Chema Rodríguez együttese pénteken a svédországi Kristianstadban 29–21-re múlta felül Lengyelországot. A nemzeti csapat elsősorban fegyelmezett védekezésének és Palasics Kristóf kiemelkedő kapusteljesítményének köszönhetően irányította végig a találkozót, és megérdemelten szerezte meg a két pontot az első fordulóban.

Stabil védekezés, korai magyar fölény

A húszfős magyar keretből ezúttal Andó Arián, Papp Tamás, Pergel Andrej és Szilágyi Benjámin maradt ki. A kezdőcsapatban helyet kapott az Orlen Wisła Płock magyar triója – Ilic Zoran, Fazekas Gergő és Szita Zoltán –, míg Rosta Miklós komoly ujjsérülése ellenére is vállalta a játékot, sőt ő szerezte a magyar válogatott első gólját.

A mérkőzés elején a magyar védekezés gyorsan felvette a ritmust: Sipos Adriánék szervezetten és keményen zártak, Palasics Kristóf pedig már az első percekben jelezte, hogy nehéz dolga lesz a lengyel támadóknak.

Bár támadásban akadtak pontatlanságok, a magyar csapat így is 7–4-re ellépett, amire az ellenfél már a találkozó első negyedében időt kéréssel reagált.

Palasics vezérletével kontroll alatt a mérkőzés

A magyar kapus teljesítménye kulcsfontosságú volt: Palasics Kristóf a félidő során büntetőt is hárított, majd egy újabb védés után az üres lengyel kapuba is betalált. A 23. percben, 11–5-ös magyar vezetésnél Lengyelország már második időkérését is felhasználta.

A magyar válogatott tudatosan lassította a játékot, hosszú támadásokat vezetett, és igyekezett minimalizálni a lengyelek gyors indítási lehetőségeit.

A cserék ellenére a vendégek egy 3–0-s sorozattal még közelebb tudtak zárkózni, de a szünetre így is 14–10-es magyar előnnyel vonultak a csapatok.

Fotó: MTI

Fegyelmezett folytatás, döntő hajrá

A második félidő Ilic Zoran góljával indult – érdekesség, hogy az első játékrészben egyetlen magyar találat sem született jobbátlövő posztról. A lengyelek létszámfölényes játékra váltottak, ám fordulat helyett újabb nehézségbe ütköztek: Wiktor Jankowski piros lapot kapott, miután védekezés közben arcon ütötte Rosta Miklóst.

A magyar védelem és a kapusteljesítmény továbbra is stabil maradt, ám a kihagyott helyzetek miatt sokáig nem sikerült végleg leszakítani az ellenfelet: a különbség négy és hat gól között mozgott.

A hajrára azonban minden kérdés eldőlt: labdaszerzések után rövid időn belül három gyors magyar találat született, a lelátón pedig felhangzott a „Játszik a csapat!” skandálás.

Hírdetés

Palasics parádé, biztos magyar siker

A mérkőzés legjobbjának Palasics Kristófot választották, aki 13 védéssel, köztük mind a négy lengyel hétméteres hárításával járult hozzá a magabiztos sikerhez.

A mezőnyben Bodó Richárd öt, Fazekas Gergő, Rosta Miklós és Imre Bence négy-négy gólt szerzett, míg a lengyelek részéről Milosz Walach hat találattal volt a legeredményesebb.

Érdekesség, hogy Lengyelország utoljára a negyedik percben, 2–1-nél vezetett a találkozón. A két válogatott 74. egymás elleni mérkőzésén ez volt a 38. magyar győzelem, 11 döntetlen és 25 vereség mellett.

Fotó: MTI

Folytatás Olaszország és Izland ellen

A magyar válogatott – amelynek célja a legjobb nyolc közé jutás – vasárnap Olaszországgal, majd kedden Izlanddal mérkőzik meg, mindkét találkozó 20.30-kor kezdődik. A középdöntőbe a csoport első két helyezettje jut.

A helyszínen kiváló hangulat uralkodott: több mint száz magyar szurkoló buzdította a csapatot, akik egy teljes szektort betöltő nemzeti színű zászlóval köszöntötték a válogatottat.

A magyar válogatott kerete az Európa-bajnokságon:

Kapusok: Bartucz László (MT Melsungen – Németország), Palasics Kristóf (MT Melsungen – Németország), Andó Arián (Mol Tatabánya KC)

Jobbszélsők: Imre Bence (THW Kiel – Németország), Rodríguez Pedro (Mol Tatabánya KC), Szilágyi Benjámin (OTP Bank-PICK Szeged)

Jobbátlövők: Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock – Lengyelország), Ónodi-Jánoskúti Máté (USAM Nîmes Gard – Franciaország)

Irányítók: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock – Lengyelország), Hanusz Egon (Cesson Rennes – Franciaország), Lukács Péter (Elverum Handball – Norvégia), Pergel Andrej (BM Logroño La Rioja – Spanyolország)

Beállók: Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Sipos Adrián (MT Melsungen – Németország), Papp Tamás (Mol Tatabánya KC)

Balátlövők: Bodó Richárd (OTP Bank-PICK Szeged), Ligetvári Patrik (One Veszprém HC), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock – Lengyelország)

Balszélsők:Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Krakovszki Bence (Mol Tatabánya KC)

Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »