Macskákat esznek a bevándorlók?

Macskákat esznek a bevándorlók?

A tömeges bevándorlás valójában csak az elitnek hoz hasznot.

Harris hosszú ideig nem ment el személyesen a helyszínre, míg végül június 25-én, Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszterrel együtt, 20 percre, egy fotó erejéig mégiscsak ellátogatott a legjobban sújtott városba, El Paso-ba. Majd pedig szó szerint így nyilatkozott: „the border is secure”. Azaz, a határ biztosítva van, a helyzet rendben. Csak két dolgot tagad ma Harris, és vele együtt a Demokraták: egyrészt hogy „határcárnak” nevezték volna, másrészt, hogy biztosítva lenne a határ.

Az elsőt olyan szinten próbálják tagadni, hogy az Új Múlt Kft. Szolgáltatásait is igénybe vége, még az akkori cikkekből is kiveszik utólag ezt a szót a hírportálok. Az ember röhögne egyet, hogy „Hülyék ezek? Hát az Internet nem felejt!”, előhúzva egy korabeli screenshot-ot, de az a helyzet, hogy a Demokrata szavazókat ahogy máskor, úgy most sem érdekli a valóság. És hogy a média hogyan képes ilyen gátlástalanul falazni Harris-nek, és manipulálni az olvasókat? Ezen sem szabad meglepődnünk: a fősodratú média elfogultsága és hiteltelensége mára olyan szintre emelkedett, hogy szintén csak röhögni tudnánk rajta – ha nem lenne ennyire elszomorító.

A második tényt, Harris korábbi kijelentését(„the border is secure”) pedig nem csak tagadni igyekszik, hanem most már kifejezetten azt mondja, hogy baj van a határon, és… ezt figyeljétek: Trump a hibás!!! Tehát hogy miatta alakult ki ez a válság. Nem építette meg rendesen a falat! Aminek a befejezését a Demokraták akadályozták meg a Kongresszusban. Trump a hibás, és bár közel 4 éve nem Trump az elnök, azóta sem sikerült megoldani. És Harris sosem volt határcár! És az amerikai választók egy részét ez a hazugságcunami sem zavarja.

Mint ahogy maga az illegális bevándorlás sem. (Egészen persze addig, amíg a ravasz texasi kormányzó nem szállíttat belőlük egy buszravalót Martha’s Vineyard-ra.) Az idegen szép! Akkor is, ha börtöntöltelék. Merthogy például Venezuelában konkrétan kiengedték a köztörvényes bűnözők jelentős részét, azzal a feltétellel, hogy el kell hagyniuk az országot. Természetesen az USA lett a célpont, ahol aztán újabb bűncselekményeket követnek el. Például olyanokat, hogy egyikük a Georgiai Egyetemen megerőszakol és meggyilkol futás közben egy diáklányt. És bár ez az ügy nagy nyilvánosságot kapott, mégsem tudta átütni a Demokrata szavazók ingerküszöbét. Persze, a Trumpot támogató Republikánus szavazók felháborodtak – de az ő ítélőképességükkel korábban sem volt baj.

És mi volt az a sztori, ami végül is valamennyire át tudta törni a falat, és ha nem is hozott (még) földcsuszamlásszerű elmozdulást Trump javára az elnökségért folyó küzdelemben, de legalább általános felháborodást keltett? Esetleg egy újabb gyilkosság? Nope. Abból volt még vagy 5. De hiába. Ám amikor elterjedt a hír szeptember elején, hogy Ohio állam egyik kisvárosában, a nagyjából 60 ezer lakosú Springfield-ben az oda betelepült haiti migránsok (akik 15 ezren vannak!), elkapják, kiszedik a városi parkok tavaiból a kacsákat, nyilvánosan levágják a fejüket és megeszik, ez már valóban hírértékű volt. És amikor egy helyi lakos már azt is elmondta, hogy a macskáját is megette egy bevándorló, ez már végre tényleg elegendő volt, hogy a migrációt ne nevezze „álproblémának” egy átlagos amerikai baloldali. Akire a futás közben meggyilkolt Laken Riley nem tudott hatni, azokra Félix, a faágra felakasztott macska története már igen.

Hírdetés

A háziállatokat megevő bevándorlók sztoriját aztán JD Vance alelnökjelölt is elővette, sőt, az elnökjelölti vitában maga Trump is szóba hozta. Na, több se kellett a balos médiának: azonnal meggszőnyegbombázták a nyilvánosságot, és vezényszóra jelentek meg a cikkek, többek között pl. a Rolling Stone zenei magazinban is, amelyek vehemensen cáfolták a tényt. És persze rögtön rasszizmust és idegengyűlöletet kiabáltak. Még a helyi rendőrséget is sikerült rávenni egy közlemény kiadására, hogy nincs bizonyíték a macskaevésre. Aztán mégiscsak nyilvánosságra került egy videó, egy hivatalos rendőrségi videó, testkamerával rögzítve, amin letartóztatnak egy nőt, aki szemtanúk előtt fejbe taposott, megölt, majd pedig megevett egy macskát. A nő állítólag nem haiti bevándorló ugyan, és Springfield-től 150 km-re, Cantonban történt a letartóztatás, ami persze máris elég volt a tényellenőröknek, hogy – szintén szőnyegbombaszerűen teleszórva az Internetet – megállapítsák: az egész sztori fals.

Vagyis: megint, oly sokadszorra azt láthatjuk, hogy egy valós problémát megpróbálnak eltüntetni, elbagatellizálni, részletkérdésekbe belekötni, előhúzni a rasszista kártyát, bármit megtenni (és a média partner is eben a bármiben), hogy a balos szavazók nehogy szembesüljenek azzal, hogy az általuk preferált politikusok tönkreteszik az országukat, az életüket. Mert nézzük csak meg, valójában, milyen kerek folyamat, egy sokkal nagyobb kép része mindez. Az ohioi Springfield, de az egész környék tipikus látletete mindannak, ami az elmúlt néhány évtizedben történt az Egyesült Államokban.

Ez a vidék, az úgynevezett Midwest, azaz Középnyugat hagyományosan az amerikai ipar legfontosabb területe. Errefelé voltak azok a gyárak, amelyek ontották a termékeket az országos piacra, és ahol munkásemberek, ún. kékgallérosok milliói dolgoztak. Először kiszervezték a termelést Kínába, majd más országokba, Indonéziától Bangladesig, és az ott dolgozók elveszítették a munkájukat. Azokra az állásokra, amelyekben a gyárak helyett esetleg el tudtak helyezkedni, a bolti eladótól a személyes szolgáltatásokig (taxis, takarítónő, stb.) olcsóbb, idegen munkaerőt importáltak helyettük.

És nem csak embereket sikerült importálni a határon keresztül, hanem óriási mennyiségű kábítószert is. A mexikói drogkartellek óriási gazdasági boom-ot tudhatnak magukénak az elmúlt években az új drognak, a fentanilnak köszönhetően. Amelytől a szerhasználók nagyon rövid időn belül konkrétan zombivá válnak. Öntudatlan, magatehetetlen élőhalottá, akik sátrakban laknak az autópályák mellett, és simán a járdára szarnak, amikor épp rájuk jön. Nem csak Kaliforniában, ahol a jelenség már olyan méreteket öltött, hogy az szintén átütötte a sajtó ingerküszöbét, de szép csendben épp az olyan államokban is, mint Ohio vagy Pennsylvania.

Kiváló elméleti recept, nem? Vedd el az emberek munkáját, hozz be olcsó bevándorlókat a helyükre, tedd őket drogfüggővé (ami után gyors, természetes következményként jön a következő stádium: tedd őket halottá), így akár a lakosságot is le tudod rövid időn belül cserélni. És aki fel mer szólalni ez ellen, ezt nevezd összeesküvés-elmélet hívőnek és rasszistának. Ja, hogy pontosan ezt teszi a gyakorlatban is a baloldal. (És nem csak Amerikában.)

Ezeknek az embereknek az utolsó reménysugara Donald Trump. Akik évtizedes reménytelenség után úgy érzik, végre valaki meghallotta a hangjukat, ráadásul még azt is ígéri, hogy változtat a helyzeten. Ezért a soha korábban nem tapasztalt lelkesedés, a több tízezres kampányrendezvények, a rajongás Trump felé az egyszerű amerikaiak, a hétköznapi, dolgozó emberek körében. És ezért (is) gyűlölik őt annyira a progresszívek és a liberálisok. Mert nem tudják többé tagadni sem mások ,sem maguk előtt, és Trumpon keresztül derül ki, hogy miközben ők a jólét buborékjaiban élnek a keleti és a nyugati parti elit negyedekben, addig az amerikai valóság egészen máshogy néz ki. És ezt a valóságot épp ők okozzák, illetve az ő jólétükben is szerepe van ennek a valóságnak, más emberek kihasználásának, megalázásának. A tömeges bevándorlás valójában csak az elitnek hoz hasznot.

Jeszenszky Zsolt – www.pestisracok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »