Macskaegér harc: Így végződött egy amerikai és egy dzsihadista mesterlövész párharca Moszulban

A ravasz meghúzása után a lövedék 3 másodperc alatt elérte két és fél kilométerre lévő célpontját, ami egy moszuli dzsihadista mesterlövész tarkója volt.

 

Így ért véget május elején az SAS (Special Air Service) lövésze és az Iszlám Állam egyik lövésze között zajló macska-egér harc.

 

A dzsihadista egy orosz gyártmányú SVD Dragunov puskával több szövetséges katonát ölt vagy sebesített meg. Az SAS végül egy klasszikus orvlövész ellni akciót szervezett meg.

 

„Az IÁ lövésze gyakran változtatta a helyét, a legjobb pozíciót kereste a gyilkoláshoz. Szinte macska-egér harc bontakozott ki. az SAS lövésze már fel akarta adni, úgy gondolta, hogy a célpont valahova elrejtőzött”

 

mondta az akció egyik érintettje a Daily Star portálnak nyilatkozva.

Hírdetés

 

„Mikor már kezdett szürkülni, a lövész kimászott egy kiégett épületből és egy olyan helyre vette be magát, amiről úgy gondolta, biztonságos, majd a vállára tette fegyverét. Ezután a mi lövészünk célba vette”

 

Az Afganisztán is megjárt amerikai SAS-tiszt egy amerikai CheyTac Intervention M200 puskával volt felfegyverkezve. Ez a világ egyik legjobb mesterlövész-puskája, darabja 14 ezer dollárba kerül. Beépített számítógép segíti a lövészt a különböző tényezők számbavételében, ha nagy távolságra van a célpont – szélerősség, páratartalom, hőmérséklet.

 

 

A gyártó 1830 méterre határozta meg a puska eredményes tartományát, a fegyver maximális lőtávolsága 3000 méter.

 

HNonline.sk

Nyitókép: cleaverfirearms.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »