Mács József író hagyatékolt könyvtárának ünnepélyes átadása Bátkának – képeken

Mács József író hagyatékolt könyvtárának ünnepélyes átadása Bátkának – képeken

Bátka község önkormányzata 2024. október 26-án tartotta a „Mács József hagyatéka Bátkának“ elnevezésű rendezvényt a falusi könyvtárban, majd pedig a községházán.

Mács József végakarata szerint özvegye, Mács Júlia 2040 darab könyvet adott át a balogvölgyi községnek, ill. szülőfalujának. Ezen könyveket és a tárgyi hagyatékot a falusi könyvtárban (az orvosi rendelő épülete hátsó részében) helyezték el, mely a községi hivatal nyitvatartási idejében igény szerint látogatható. Az Átadási nyilatkozatot Mács Júlia és Hencz Péter polgármester a községháza tanácstermében, a szép számú közönség előtt írták alá.

A programot Sebők Csilla, a Bátkai Alapiskola és Óvoda igazgatója vezette. Gyurán Ágnes, a Bátkai Települési Értéktárbizottság elnöke ismertette Mács József életútját, s levezette a kvízjátékot, amelynek négy nyertese Mihályi Molnár László Mács Józsefről szóló könyvét vehette át. Kovács Ágnes, Szabó Rózsa, Priatka Bene Veronika pedagógusok idéztek az életműből. Zongorán közreműködött Gaál Noémi. Köszönetet mondott Mács Ildikó, az író lánya.

 

Pósa Homoly Erzsó felvételei

Hírdetés

Az Átadási nyilatkozat ünnepélyes aláírása

 

 

Mács József hagyatéka Bátkának a falusi könyvtárban

 

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »