Macron szerint sikerült elkerülni az Iránnal kialakult helyzet legrosszabb forgatókönyvét

Emmanuel Macron szerint az Iránnal kialakult helyzet legrosszabb forgatókönyvét sikerült elkerülni a párbeszéd irányába tett új, diplomáciai lépéseknek köszönhetően.

A francia elnök hétfői belgrádi látogatása során tért ki az iráni atomprogram körüli helyzetre. Emmanuel Macron kijelentette, kész tárgyalni Haszan Róháni iráni elnökkel, valamint Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel is annak érdekében, hogy ne éleződjön tovább a feszültség a Közel-Keleten.

Szerinte az utóbbi hetek diplomáciai tevékenysége megállította az irániak túlreagálásait, és lehetővé tette a folyamatos párbeszédet az Egyesült Államokkal. Ezen nehéz feltételek közepette is folytatják az egyeztetéseket – tette hozzá.

Hírdetés

Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja – az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország – és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, amelynek értelmében az iráni atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán elleni szankciókat. A feszültségek 2018 tavaszán újultak ki, amikor Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az atomalkut, és újból büntetőintézkedéseket rendelt el, amelyek hatását ígéreteikkel ellentétben a többi aláírónak eddig nem igazán sikerült csillapítania.

Teherán a múlt hétfőn jelentette be, hogy megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását, az iráni külügyminisztérium pedig a 2015-ös atomalkuban vállalt más kötelezettségek 60 napon belüli felfüggesztését is kilátásba helyezte, amennyiben a többhatalmi szerződést aláíró országok nem segítenek Iránnak kivédeni az amerikai szankciókat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »