Macron kormánya már hétfőn beadhatja a kulcsot

Macron kormánya már hétfőn beadhatja a kulcsot

Iszonyú indulatokat szabadított el a héten a francia kormány azon döntésével, hogy a parlament alsóháza nélkül vezeti be a vitatott nyugdíjreformot. Most már nem csak az utcákon tüntető sokszázezer ember, hanem a francia nemzetgyűlési képviselők is Emmanuel Macron francia államfő kormánya megbuktatását követelik. Meg is tették az első lépéseket, így Elisabeth Borne kormányfő kabinetje már a jövő hét elején megbukhat.

Macron azért kényszerült kihagyni a szavazásból a parlamentet – megcsúfolva a demokratikus berendezkedés alapelveit – mert kormányának ott nincs többsége és ad hoc szövetségeset sem tudott kötni az ellenzékkel.

Hírdetés

Az ellenzék viszont a döntést követően két bizalmatlansági indítványt nyújtott be – egyet a centristák, egyet a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés. Mindkettőről hétfőn szavaznak a parlamentben, és ha bármelyik megél, Macron kormánya megbukik. Ebben az esetben nem kizárt, hogy az elnök feloszlatná a nemzetgyűlést és előrehozott választásokat írna ki – amivel azonban csak a szélsőjobbot és a szélsőbalt támogatná.

Sok esély az indítványok sikerére azonban nincs. Már most vannak olyan politikusok akik az utcákon tüntető “terror új tanítványainak” erőszakosságára hivatkozva elutasították a bizalmatlansági indítvány támogatását. Konkrétan a konzervatív Les Rebublicains képviselőiről van szó.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »