Macron kispadra ültetné Kelet-Európát – jól átgondolt érdekből

Macron várható külpolitikájáról írt elemzőcikket Gideon Rachman a Financial Times brit gazdasági lap publicistája. A szerző szerint egy gyors és kíméletlen Brexit épp kapóra jönne az országa pozícióját megerősíteni vágyó nemrég megválasztott francia elnöknek. Macron azonban nem állna meg itt, móresre tanítaná Kelet-Európát is.

 

A Financial Times cikke szerint az Európai Unió bővítése a volt szocialista országokkal – amit Nagy-Britannia nagyban támogatott – meggyengítette Franciaország helyzetét az EU-ban, ezért is jött kapóra Macronnak, hogy Magyarország és Lengyelország „elszigeteli” magát „illiberális és antidemokratikus magatartásával”.

 

Bár a cikk szerzője által használt kifejezések túlzóak lehetnek, tény, hogy a magyar és lengyel kormány következetesen kiáll Brüsszellel szembeni kritikus véleménye mellett, főleg a migráció kérdésében.

 

Közben elindult a kötelezettségszegési eljárás

 

A cikk megjelenésének napján (kedden) pedig már az is kiderült, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít három visegrádi ország ellen – Szlovákia a kivétel, mert Robert Fico kormánya bár „halott témának” nevezte a kötelező betelepítési kvótákat, szépen csendben teljesítette azok egy részét, februárban több menedékkérőt is befogadott Olaszországból és Görögországból.

 

Hírdetés

A Magyarország és Lengyelország elleni kemény fellépés egyik szószólója pedig épp Emmanuel Macron. A rebellis kelet-európai országok kispadra ültetésével pedig Franciaország elérné, hogy az EU kicsivel jobban hasonlítson az eredetileg hat ország által az ’50-es években alapított gazdasági szövetségre. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Kelet-Európa elsősorban Németországnak jelent fontos piacot.)

 

Macron előtt nem csak politikai, de gazdasági célok is lebegnek. Ha Nagy-Britannia elvágja magát az egységes piactól és elveszti „uniós útlevelét” az EU pénzpiacaihoz, Franciaország sok tekintetben átveheti helyét, ami új munkahelyeket és nagyobb nemzetközi befolyást jelent a pénzügyi és ipari szektorokban.

 

Ezeréves szembenállás

 

A FT cikkének szerzője megemlítette, hogy az Airbus repülőgépgyártó már figyelmeztette Londont, hogy elviszi gyártóüzemét a szigetországból, ha valóban megtörténik a Brexit, és ez esetben Franciaország jó esélyekkel szállhat ringbe a munkahelyekért. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Macronnak nem áll érdekében a kompromisszumos megoldás, így a brit választásokon majdnem kivérző Theresa May nem nagyon számíthat bevándorlásra vagy a pénzpiaci szolgáltatokra vonatkozó engedményekre.

 

A cikk szerzője szerint elnökként Macron határozottan a francia érdekeket követi, miközben rámutat arra, hogy Nagy-Britannia saját maga idézte elő jelenlegi helyzetét. És bár az új francia elnök hamisítatlan internacionalista, a francia-brit ellentétek ezeréves múltra tekintenek vissza, miközben Nagy-Britannia mindig aszerint támogatta Franciaországot vagy Németországot, hogy a két hatalom ereje kölcsönösen kioltsa egymást. A mérleg nyelve azonban hamarosan elvesztheti szerepét, és aligha tud már visszatáncolni a Brexittől.

 

 

FT.com, Körkép.sk

Nyitókép: brussels-star.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »