Macron francia űrparancsnokságot hozna létre. Határ a csillagos ég

Macron francia űrparancsnokságot hozna létre. Határ a csillagos ég

Emmanuel Macron francia elnök szombaton a francia nemzeti űrhadsereg létrehozását vetítette előre beszédében. Az új katonai részleg a francia légierő keretében fog teékenykedni.

Macron bejelentésére épp a francia forradalom 230. évfordulója alkalmából rendezett katonai felvonulás és ünnepség előtti nap került sor.

Az új „űrparancsnokság” létrehozása idén szeptemberben hivatalosan is megtörténhet. Macron „nemzetbiztonsági kulcskérdésnek” nevezte azt a feladatot, hogy a katonaság az űrre is koncentráljon, többek között meg kell tudnia védenie a francia műholdakat. Párizs a szükséges pénzügyi eszközöket is hajlandó az új részleg rendelkezésére fordítani.

Franciaország csak egy a globális és regionális hatalmak sorában, akik az űr felé fordították katonai kiadásai egy jelentős részét. Igazán úttörőek ebben az amerikaiak, akiknek elnöke újabb Holdra szállást sürget. Az USA ezen a területen az oroszokkal és a kínaiakkal kényszerült technológiai versenyre.

Hírdetés

A szakértők szerint a földi légkör feletti közvetlenül elhelyezkedő légüres tér a katonai stratégiában legalább olyan fontosságú lesz hamarosan, mint egykor a tengerek feletti ellenőrzés megszerzése volt.

Mit jelent egy Tesla az űrben? Egy új csillagháborús korszakot

Űrháború küszöbén az emberiség?

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »