Macron: az európai történelem revizionista olvasata táplálja a háborút

Emmanuel Macron francia államfő szerdán ismét elítélte az Oroszország által Ukrajna ellen a múlt héten elindított háborút, amelyet szerinte „Európa történelmének revizionista olvasata táplál”.

„Oroszországot nem támadták meg, ő az agresszor, ez a háború nem a NATO és Oroszország közötti konfliktus, és még kevésbé a nácizmus elleni küzdelem, ez egy hazugság. Sértés Oroszország és Ukrajna történelmével szemben, a felmenőink emlékével szemben, akik együtt küzdöttek a nácizmus ellen – jelentette ki a francia köztársasági elnök szerda este a nemzethez intézett ünnepélyes televíziós beszédében. „Ez a háború egy revánsszellem gyümölcse, amelyet Európa történelmének revizionista olvasata táplál, és amely a birodalmak legsötétebb óráiba, inváziókba, kivégzésekbe szeretné sodorni Európát” – tette hozzá.

„Nem állunk háborúban Oroszországgal. Tudjuk, hogy mennyi minden köt össze bennünket ezzel a nagy európai néppel, az orosszal” – hangsúlyozta Macron, jelezve, hogy „minden olyan orosz mellett áll, aki elutasítja, hogy a nevében folytassanak egy méltatlan háborút”.

Emmanuel Macron elmondta: úgy döntött, kapcsolatban marad Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, „amennyire tud és amennyire szükséges” azért, hogy „meggyőzze őt, mondjon le a fegyverekről”, valamint hogy „megelőzze a konfliktus kiszélesedését”.

Az államfő arra is figyelmeztetett, hogy a háború hatással lesz a francia gazdaságra.

Hírdetés

„A mezőgazdaságunk, az ipari és gazdasági ágazataink meg fogják érezni. A gazdasági növekedésünket is biztos, hogy sújtani fogja a olaj, a gáz és a nyersanyagok árának emelkedése, és ez hatással lesz a vásárlóerőnkre” – mondta az elnök.

„A háború Európában mostantól nemcsak a történelemkönyvekben és a tankönyvekben olvasható, hanem itt van a szemünk előtt” – hívta fel a figyelmet.

Az ukrajnai háború gazdasági következményei miatt a francia elnök szerint „történelmi döntésekre” van szükség ahhoz, hogy Franciaország és Európa függetlenebbé váljon energetikai téren, és biztosítani tudja a védelmét. Üdvözölte, hogy Európa már eddig is egységet és eltökéltséget mutatott, s ezzel „új korszakba lépett” – mondta.

„Európának el kell fogadnia, hogy a béke, a szabadság és a demokrácia árát meg kell fizetni, és hogy még többet kell beruházni ahhoz, hogy kevésbé függjön más kontinensektől, és hogy maga tudjon dönteni saját sorsáról, valamint, hogy más területeken is függetlenebb hatalommá váljon” – szögezte le.

Mindezek érdekében az Európai Unió állam- és kormányfőinek március 10-én és 11-én esedékes informális találkozójának témája Európa „energetikai függetlenségének stratégiája” és „az európai védelmi politika” lesz. A találkozót az EU soros elnökeként Franciaország a Versailles-i kastélyban rendezi meg.

„Egy európai energetikai függetlenségi stratégiát fogok képviselni” – mondta Emmanuel Macron, mert szerinte mostantól „nem függhetünk másoktól, elsősorban az orosz gáztól nem, sem a közlekedésben, sem a fűtésben vagy a gyáraink működtetésében”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »