Machetével támadtak meg egy 15 éves fiút Kelet-Szlovákiában Kulcsár Péter2026. 08. 16., v – 10:36
Két személy ellen gyilkossági kísérlet gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Komoly fizikai összetűzés tört ki pénteken, éjszaka 10 óra körül Tőketerebesen (Trebišov). Az incidenst követően egy 15 éves fiút súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.
A rendőrség közlése szerint a történteket családi nézeteltérések, majd szóbeli konfliktus előzte meg, ezután ketten – azzal a szándékkal, hogy megölik – bozótvágóval késsel a tinédzser fejére sújtottak.
Az ütés következtében a fiú elvesztette egyensúlyát és a földre esett, a támadás azonban folytatódott: a gyanúsítottak a sértett kezét is megvágták a machetével. A helyzet eszkalációját az akadályozta csak meg, hogy időközben az áldozat egyik családtagja házhoz érkezett.
A fiút a helyszínre kihívott mentők a kassai kórházba szállították. Testén több vágott seb keletkezett, amelyek miatt felépülése legalább 42 napot vesz majd igénybe.
Az eset után pár órával, egészen pontosan szombaton, hajnali 2 óra tájékán két, 23 és 40 éves személy feladta magát a városi rendőrőrsön. A hatóságok szerint mindketten jelentős mértékű alkoholos befolyásoltság alatt álltak.
A nyomozó a gyanúsítottakat őrizetbe vette, és fogdába zárta őket. Az ügyben büntetőeljárás indult különösen súlyos gyilkossági kísérlet, valamint garázdaság miatt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


