176 évvel ezelőtt ezen a napon foglalták vissza a magyar csapatok a budai Várat. Az 1849-es tavaszi hadjárat sikereit követően a magyar hadvezetés számára kiemelt céllá vált Buda visszaszerzése, amely stratégiai és szimbolikus értelemben egyaránt meghatározó volt. Pest már korábban magyar kézre került, Buda azonban továbbra is osztrák megszállás alatt állt.
Az ostromot Görgei Artúr vezette, a hadjárat pedig ezzel az eseménnyel érte el tetőpontját. A döntő támadás május 21-én hajnalban kezdődött. Heinrich Hentzi osztrák tábornok, a vár parancsnoka, minden felszólítás ellenére sem adta meg magát. Így a honvédsereg csak háromhetes ostrom után, súlyos áldozatok árán tudta bevenni a várat.
A harcok komoly károkat okoztak a budavári királyi palotában is: az épület több része leégett, falai megsérültek, tetőszerkezete részben megsemmisült. Bár néhány hónappal később, a cári csapatok beavatkozása következtében a szabadságharc elbukott, a május 21-i győzelem kitörölhetetlenül beírta magát a magyar történelembe.
E nap emlékére – mely a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb diadalát hozta – az első szabadon választott Országgyűlés május 21-ét a Magyar Honvédelem Napjává nyilvánította.
Facebook/Nemzeti Hauszmann Program
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


