1908. június 30-án, Szibéria középső részén, az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között, éles hangjelenség kíséretében hatalmas tűzgömb tűnt fel az égen. A tűzgolyó felrobbanásának következtében egy 2000 négyzetkilométeres területen az összes – mintegy 80 millió – fa kidőlt, a robbanás okozta hőhullámokat több száz kilométerre is érezni lehetett, Észak-Európában napokig világított az ég. De hogy mi történt az orosz tajgán több, mint száz évvel ezelőtt, azt ma sem tudni pontosan.
Váratlanul jött és pusztított 1908-ban az az égitest, amely tunguszkai eseményként vonult be a történelembe. Tunguz-katasztrófának nevezik azt a voltaképpen tisztázatlan eredetű, szokatlan méretű kozmikus eseményt, amely 1908. június 30-án a szibériai Köves-Tunguszka folyó partján pusztított, hatalmas tölcsér alakú nyomot hagyva a tajgában, s 2000 négyzetkilométernyi területen döntve ki a fákat.
A robbanás, amely 5-10 kilométeres magasságban történt, erejét tekintve 15 megatonna trotilnak, vagy 1000 olyan atombombának felelt meg, amely Hirosima pusztulását okozta – vélik a tudósok.
A robbanás okozta hőhullámokat több száz kilométerre is érezni lehetett, Londonban és Európa északi részén napokig világított az ég. Már a becsapódás után is egy hatalmas meteoritra gyanakodtak, ám a helyszínen egyetlen meteoritdarabot sem találtak.
Leonyid Alekszejevics Kulik (1883–1942) orosz geológus, akadémikus először 1921-ben kereste fel a területet, de akkor a meteorit helyett csak egy sziklát talált. Kuliknak hat évébe telt, mire sikerült elegendő pénzt gyűjtenie az első tudományos expedíció megindításához.
A lovakkal és szánokkal érkező kutatócsapat a régióban élő szemtanúk kifaggatása és a terepszemle után megállapította, hogy semmi nyoma sincs felszíni becsapódásnak (kráternek), a fák és minden növényzet azonban teljes mértékben kipusztult 40–50 kilométeres körzetben.
Kulikot ez sem tántorította el attól, hogy folytassa a meteorit vagy a kráter feltételezett helye utáni kutatást. Utolsó expedícióját 1939-ben vezette, az Alsó-Tunguszka és a Léna folyó közti vidék ezt követően egészen az ötvenes évekig feledésbe merült.
Ekkor légi felvételek segítségével sikerült azonosítani egy pillangó alakú, közel hetven kilométer átmérőjű területet, ahol 40 ezer kidőlt fa feküdt. A földminták elemzésekor nikkelt, rezet és germániumot tartalmazó globulákot (sűrű porcsomó) azonosítottak, amely elemek több millió celsius fokon fuzionáltak.
Bár az elmúlt évtizedekben számos elmélet látott napvilágot (a hidrogénbomba felrobbantása után például a neves szovjet sci-fi író, Alekszandr Kazancev azt állította, hogy a jelenséget egy nukleáris meghajtású űrhajó felrobbanása okozta), a legvalószínűbb magyarázat szerint a felrobbant objektum egy üstökös darabja volt.
Az üstökös elméletével a 2006-os moszkvai 5. nemzetközi aerokozmikus kongresszuson egy orosz tudós állt elő. Vlagyimir Alekszejev kijelentette, hogy a „Tunguzka” szerves anyagokat tartalmazott. Üstökös volt, amely a Föld légkörébe belépve felhevült, intenzív bomlásnak indult, széndioxidot bocsátva ki a levegőbe.
A tudós a faanyag, valamint a talaj vegyelemzésével kimutatta, hogy a Tunguz égitest összetételét tekintve nagyban hasonlított a Halley-üstököshöz. Alekszejev akkor elmondta, hogy a tudósok nem tudják százszázalékos biztonsággal megállapítani a Tunguz égitest összetételét, mindössze annyi bizonyos, hogy magas hőmérsékleten zajló folyamat (robbanás) zajlott le.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
