Ma megtudjuk, mikor lesz az előrehozott választás(?)!

Kedden délután várhatóan pont kerül az előrehozott választások időpontja körüli huzavonára.

A tervek szerint délután öt órakor szavaz a törvényhozás az előrehozott választások időpontjáról. Mint ismert, az előrehozott választásokhoz utat adó módosításhoz múlt szerdán biztosították a háromötödös többséget a honatyák. A Mária Kolíková korábbi igazságügyi miniszter által beterjesztett javaslat a felbomlott koalíció pártjainak támogatásával ment át a törvényhozáson. Az előrehozott választások időpontjáról szóló szavazást azonban keddre halasztották.

Ízlelgessük csak, a szépreményű egykori négyes koalíció három év kormányzásnak álcázott kocsmai verekedése után egy dologban egyetértett: az általuk széttört söntésre ők teszik rá a lakatot.

Pellegrini háta és a felhorgadó ambíciók

Az előrehozott választások körüli kötélhúzás iskolapéldája annak, hogy a közéleti szereplők érdekei gyakran nincsenek összhangban azzal, amit a nyilvánosság előtt kommunikálnak. A népszerűségi listákat vezető baloldali ellenzék pártjai a korábbi: májusi, júniusi időpont mellett érvelnek.

Pellegrini és Fico azonban aligha ugyanakkora meggyőződéssel sürgeti a korábbi választást, előbbit valóban sürgeti az idő, utóbbinak éppen ellenkezőleg, még időre van szüksége.

Peter Pellegrini a közvélemény-kutatásokban élen álló Hlas-SD első embereként évek óta a szlovák politika koronahercege. Jól láthatóan az elmúlt években minden lépését az határozta meg, ne hibázzon akkorát, ami már veszélyeztetné, hogy ő legyen a kormányfői szék várományosa. A kivárás, hosszú ideig úgy tűnt, jól kamatozott, de a célegyenesre fordulva mindinkább a nyomában lihegnek az üldözők: Ficóék, a progresszívek, és ki tudja, ahogy telnek a hónapok, még a média által életre keltett Dzurinda-féle fantompárt is felzárkózhat. Érthető tehát, ha Pellegrini a szeptemberi pótterminus helyett már nyár elején letenné az érettségi vizsgát.

A Smer elnöke joggal érezheti úgy, hogy az idő neki dolgozik: egyfelől a választói várakozásaival összhangban a tavaszi voksolás mellett érvel, de az érdekeinek legalább ennyire, ha nem jobban, megfelel a szeptember végi időpont is. Annál is inkább – gondolhatja Fico, mert őszig nemcsak Pellegrinit futhatja le, hanem a felbomlott koalíció pártjai is tovább csúsznak a lejtőn, megágyazva egy a 2020-as pártszakadáskor már igencsak titkon remélt választási sikernek.

Rozsdás pártcégér és a parlamenti küszöb

Ha a politika közhelyszótárának legtöbbször ragozott, de érvényét ennek ellenére sem elvesztett mondatát ide idézzük, rögtön megértjük, miért tolná ki a felbomlott koalíció a választás időpontját a lehető legkésőbbi időpontra. Magyarán, a legrosszabb kormánypártiság is jobb, mint a legkényelmesebb ellenzékiség, főként, ha a parlamenti padsorokban helyet biztosító pártcégér egyre rozsdásabb, esetenként már a küszöbig sem ér fel.

Innen nézve nem sok magyarázatra szorul, hogy az Emberekért munkanevű Kiska-árvák a jelenlegi alig kimutatható társadalmi támogatottságukkal egyenesen arányos lelkesedést mutatnak egy előrehozott választások iránt.

Hírdetés

Ők legfeljebb azzal számolhatnak, ha már elkerülhetetlen az előrehozott választás, az legyen minél később, addig csak felkapaszkodnak az átrendeződő szlovák jobboldali erőtér valamelyik mentőhajójára.

Sulík és a kék páviánok

Magyarán az SaS első embere akarva-akaratlan bedöntötte a Matovič-Heger-kormányokat, amit a fősodratú sajtó köszönt szépen, s már túl is adott Sulíkon. Ennek nyomán a Szabadság és Szolidaritás választói birkasorban indultak meg a reflektorok fényében tündöklő progresszívek felé, nem is beszélve arról az alig látható különbségtől, amely az utóbbi hetekben a liberális mainstream sajtót egy kékszín pávián szótártól megkülönböztette.

Klong-bang, mik-nek, csorgán-bókmek: fejtette meg Bereményi Géza a rendszerváltoztatás lázában a kék pávián szónok szavait, örök fejtörést hagyva a szlovákiai főemlősök gorilláktól páviánokig nyújtózó rendjének, ideértve a sajtó teremtő gondoskodását élvező Kék Koalíciót.

Múlt vasárnap a liberálisok elnöke Boris Kollárhoz csatlakozva már a júniusi választások szükségességéről beszélt, esélyt adva a szeptemberi időpontot a koalíció berkeiben övező hallgatólagos megegyezés újratárgyalására. Hétfőn Sulík visszahátrált a szeptemberi időponthoz, de szavazásig még hátra van néhány óra…

A marketinges és a családfő

Az OĽaNO-t, vagy legalábbis annak Matovič körül csoportosuló maradékát a párt nevénél is egyszerűbb számítás vezérli: aki időt nyer, életet nyer. Ebből a logikából az következik, legjobb lenne, ha nem is lenne előrehozott választás, de ha mégis, akkor a lehető legkésőbbi időpontban. Igaz, ha mindezt megtetézzük Igor Matovičcsal, akinek lassan öt és félmillió ember által aláírt papírja van róla, hogy katasztrofális kormányos, de ugyancsak nagy számban írnák fel a papírra, mindig megtalálja a módját, hogy a hírek róla szóljanak – az utolsó pillanatban, de még azután is felborulhat minden előzetes logika.

Amiért a koalíció működése Igor Matovič és Richard Sulík csörtéin túl is rendre többismeretlenes egyenletnek számított, az a szervezett politikai felvilág családfőjének, Boris Kollárnak köszönhető.

Kollár Család Vagyunkjáról az ember azt hinné, az elmúlt szűk három évben a képviselői ülepnek meglehetősen kényelmetlen ellenzéki padsorokat koptatta, olyan látványosan helyezi magát egyenlő távolságra a tavaly felbomlott koalíciótól és a 2020-ban bukott baloldaltól. Őszintén reméljük, hogy a családfő rövidtávú memóriája csak a politikában ilyen csalfa, mert egyébként a gyermekei nevét sem tudná észben tartani.

A Sme rodina beterjesztett egy javaslatot, ha a Tisztelt Ház – ahogy az várható – szeptemberre tolja ki az előrehozott választások időpontját, kitolva a törvényben szabályozott időtartamot, azt a házelnök már másnap kihirdethesse. Ennek a látszólag jelentéktelen változtatásnak köszönhetően, ha átmegy a parlamenten, már nem lehetne bejegyezni új pártot, de a meglévő formációk nevét sem lehetne megváltoztatni. A nagy választások előtti tili-toliban ez még okozhatna ütem- és üzemzavart.

Mi történik, ha a parlamentben ma nem születik döntés?

Ha a parlamentben ma nem születne döntés, újabb javaslatot lehetne benyújtani az előrehozott választás időpontjára, akár a szeptember 30-i terminust is lehetne ismételten javasolni. Ebben az esetben, más törvényektől eltérően, nem kellene fél évet várni, hogy újra napirendre kerülhessen a javaslat. Bonyolítja a helyzetet, hogy Zuzana Čaputová államfő a felbomlott koalíciónak január végéig adott időt a helyzet rendezésére, egyéb esetben – ahogy fogalmazott – hivatalnokkormányt nevezne ki.

A cikk a Magyar7 2023/5. számában megjelent írás szerkesztett változata.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »