Nem termel profitot – Szabó Dénes szerint többek között ez az oka, hogy ma már alig ismerik Magyarországon a Kodály-módszert, dacára annak, hogy tavaly az UNESCO fölvette a szellemi kulturális örökség listájára, idén pedig hungarikum lett. A Kossuth-díjas karnagy, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola énektanára, a Cantemus kóruscsalád vezetője az idén több rangos díjat is kapott, a Cantemus kórust pedig a Müpa az évad együttesévé választotta.
– Néhány évtizede alig volt olyan nemzetközi kórusverseny, ahol magyar énekkar ne nyert volna díjat. Mostanában viszont jóval kevesebbet hallani hazai kórusok sikereiről.
– Az Éneklő Ifjúság mozgalom a két világháború között bontakozott ki, és Kodály Zoltán mellett Bárdos Lajosnak, Ádám Jenőnek, Kerényi Györgynek, Rajeczky Benjáminnak köszönhetően rövid idő alatt elképesztően sikeressé vált. Kecskeméten az 50-es évek elején létrejött az első, Kodály-módszert alkalmazó zenetagozatos általános iskola, amit újabbak és újabbak követtek. Ebben az időben a hazai énekkarok a világ legjobbjai közé tartoztak. Sajnos azóta sok minden megváltozott. A rendszerváltás után Magyar Bálint volt oktatási miniszter elképzelésének megfelelően a zenetagozatos iskolatípus fokozatosan kiszorult a magyar oktatási rendszerből, helyette a nem meghatározható koncepciójú művészeti alapiskolák jöttek létre. Ma már alig akad olyan tanintézmény, amelyik következetesen a Kodály-módszert alkalmazná. A mi iskolánkat is a bezárás veszélye fenyegette, de bölcs önkormányzati döntés nyomán végül fennmaradhatott az intézmény.
– Pedig Nyíregyházán az iskolai zenei oktatás már a rendszerváltás idején is több évtizedes múltra tekintett vissza.
– Az 50-es években Kecskemét után Dunapatajon, Székesfehérváron, Komlón, Budapesten alakultak újabb Kodály-iskolák, majd 1958-ban Nyíregyházán is. Akkoriban más lehetőség nemigen volt arra, hogy a szülők az állami oktatás keretein belül minőségi többletet nyújthassanak gyermekeiknek; nem csoda, hogy sok értelmiségi család íratta zenei osztályba a gyermekét. A pártbizottság – hogy a származási arányokat megváltoztassuk – később elrendelte, hogy az óvodákból munkásszármazású gyerekeket toborozzunk zenei tagozatra.
– Ami a származást illeti, ön például, református lelkész gyermekeként, egészen biztosan az X-esek közé tartozott.
http://mno.hu/
– Édesapám a rendszer ellenségének számított, az általános iskolai osztályfőnököm, aki párttitkár volt, nem is javasolta, hogy gimnáziumban tanuljak tovább. De édesapámnak volt akkora tekintélye a szülővárosomban, Makón, hogy elintézze, fölvegyenek a helyi gimnáziumba. Ám a következő esztendőkben, amikor két gimnazista nővéremet sem engedték egyetemre menni, a szüleim átírattak Szegedre, a zenei szakközépiskolába. Azt remélték, hogy ha ideológiamentes pályára kerülök, akkor talán nem lesz több gondom a származásom miatt.
– És ön is arra vágyott, hogy később zenei pályára lépjen?
– Amikor kiskoromban egy ismerős bácsi megkérdezte, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, hogy egyéni paraszt. Persze jól kinevettek. Mint vastag nyakú kálvinista, tulajdonképpen hiszek a predesztinációban. Talán egyetlen megtervezett lépés sem volt az életemben, mindig a sors fordított valamilyen irányba. A kényszer vitt a zenei szakközépiskolába, és énektanár sem a saját elhatározásomból lettem. Bár érettségi után Szegedre készültem fuvola szakra, ám pont ebben az egy esztendőben szüntették meg Szegeden a fuvolatanár-képzést. Így a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatára vettek föl. A fuvola főtárgy mellett el kellett végeznem az énektanári és a zeneiskolai szolfézs szakot is. Diploma után aztán kineveztek fuvolatanárnak Sárospatakra, de egy barátom telefonált, hogy Nyíregyházán van két tanári állás, menjünk oda – mert a feleségem is fuvolás volt. Mire odaértünk, már egyik állás sem volt meg, így aztán a feleségem szolfézst kezdett tanítani, én pedig – éppen 48 éve – énektanár lettem a 4. számú zenei – ma már Kodály Zoltán – általános iskolában.
– Ahol akkor már régóta a Kodály-módszer szerint tanítottak. Szerintem ma már nem sokan tudják, hogy mi a módszer lényege…
– A Kodály-módszer a test és a lélek harmonikus fejlesztésén alapuló, összetett rendszer. Az emberi agy másképp fejlődik, ha a gyermek egészen fiatal korától foglalkozik zenével. Több agykutató, például Freund Tamás is megerősítette, hogy minél több művészeti, egyebek mellett zenei foglalkozáson vesz részt a kisdiák, később annál könnyebben fogja elsajátítani a lexikális ismereteket. A Kodály-módszer a társadalmi egyenlőséget is szolgálja. Bár nem mindenki születik abszolút hallással, a szolmizálás, a „mozgó dó” tökéletesen alkalmas arra, hogy a kevésbé jó zenei adottságú gyerekekkel is megértessük a zene igazi lényegét.
– Ezek szerint a Cantemus kórusokban azoknak sem kell tátognia – mint az Énekelj! című Oscar-díjas magyar filmben –, akik kevésbé jó képességűek?
– A Kodály-módszer alapvető eleme, hogy minden gyereknek kórusban kell énekelnie. Aki Kodály-iskolába kerül, annak az élete részévé válik az éneklés. Nincs olyan gyerek, akit ne lehetne megtanítani magas színvonalon énekelni.
– Miért vették föl a Cantemus nevet?
– Annak idején Finnországban egy kórusfesztiválon a műsorvezető képtelen volt kimondani, hogy: a Nyíregyházi 4. Számú Általános Iskola Gyermekkórusa, pedig a függöny mögött rengeteget gyakorolta szegény. Többen is javasolták, hogy keressünk olyan nevet, amit mindenhol megértenek. Bárdos tanár úr 1978-ban a debreceni kórusverseny számára írta a Cantemus! (magyarul: énekelj) című kórusművet, ott is mutatták be, mi is énekeltük. Úgy gondoltuk, hogy ennél jobb nevet keresve sem találnánk az énekkarnak.
– Nagydíjak sokaságát nyerték már, kórusolimpián szereztek bajnoki címeket. Mik voltak a legemlékezetesebb elismerések?
– Néhány évvel a gyermekkar megalakulása után, a 70-es évek végén második helyezést értünk el a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. Az addig ismeretlen nyíregyházi gyermekkar csak néhány ponttal maradt le az aranyérmes kórustól, amelyik a maximális száz pontot kapta. Ez a verseny hozta meg a nemzetközi hírnevet és az első külföldi meghívásokat is. A sok nemzetközi versenyen szerzett győzelem között kiemelkedő emlék marad a puszani kórusolimpia. Dél-Koreában több száz énekkarral versenyeztünk, és négy olimpiai bajnoki címet nyertünk. Ráadásul az eredményhirdetés éppen október 23-án volt. Négyszer állhattunk föl a dobogó legmagasabb fokára, és négyszer játszották el tiszteletünkre a Himnuszt. Nemrég összeszámoltuk, a Cantemus kóruscsalád énekkarai több mint ötven első díjat és nagydíjat szereztek az elmúlt évtizedekben.
– Önök nagy sikereket értek el a segítségével, tavaly az UNESCO fölvette a szellemi kulturális örökség listájára, idén pedig hungarikum lett. Mi az oka, hogy időközben szépen csendben megfeledkeztünk a Kodály-módszerről?
– Egyrészt az, hogy a Kodály-módszer közösséget épít, a mai gondolkodás pedig individuumot. Ezért nem divat. Továbbá gyanítom, az is baj, hogy nehéz belőle üzletet csinálni. A torkunkban levő hangszer ingyenes, a kezünkkel mutatjuk a szolmizációs jeleket, az öt ujjunk a vonalrendszer. Ez sem kerül pénzbe, nem árucikk, nem lehet megvásárolni. Az üzleti világ nem tud mit kezdeni azzal, ha nincs profit. Külföldön a mai napig csodájára járnak a Kodály-módszernek, és nem értik, hogy miért hagyunk veszendőbe menni ilyen nagy értéket.
– Egyszer azt nyilatkozta, hogy a nemzetközi kóruséletben egyre romlik a színvonal. Ezek szerint nem csak nálunk van baj?
– A kórusmozgalom maga is hígul, hiányoznak a professzionális énekkarokat is megszégyenítő, abszolút színvonalú amatőr együttesek. És véleményem szerint a zeneművek nívója sem éri el azt a szintet, amit Magyarországon Kodály Zoltán, Bartók Béla, Kocsár Miklós, Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente művei képviselnek. A nemzetközi mezőny próbál alkalmazkodni a világ változásához, és nagyon sok látványos, de művészi tartalmát illetően gyenge művel jelentkezik. Sokkoló előadásokat látni: a művészet nevében sikoltoznak, hörögnek a színpadon. Ezek a szerzemények, hogy Kodályt idézzem, a művészet palotájának az előcsarnokába sem férnének be. És sajnos mostanában elég gyakran hallani, hogy nagyon jó énekkarok nagyon rossz műveket énekelnek.
– A díjakat illetően eddig sem panaszkodhatott, az idei év ráadásul több rangos elismerést hozott: a Kossuth-, a Liszt-, a Bartók–Pásztory-díj, valamint a Nemzet Művésze elismerés után ősszel Tőkés-díjat kapott, néhány napja a japán kormány tüntette ki, a Cantemus kórust pedig a Müpa a 2017/18-as évad együttesévé választotta. És azt még nem is említettem, hogy tavasszal volt hetvenéves.
– A díjak nem csak nekem jelentenek boldogságot, hanem a környezetemnek is, sokan érzik – joggal –, hogy az övék is az elismerés. Persze sosem a díjakért dolgoztam, utólag úgy látom, előfordult, hogy egyiket-másikat a kelleténél korábban kaptam. Mindenesetre az elismerések erősítik a küldetéstudatomat, a hitemet a kodályi eszmék elévülhetetlenségében, az éneklés kimeríthetetlen örömforrásában. Hogy Bárdos Lajos művét idézzem: „Cantemus! Quia cantare bonum est…, iucundum est… amantis est”, Lukin László fordításában: „Csak énekelj, mert az ének jó dolog…, víg dolog, … az énekben szív dobog!”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.28.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
