Ma is Orbán-keserítően antiszemitának bizonyult az EU

A további izraeli telepépítések a palesztin területeken akadályt jelentenek az igazságos, tartós és átfogó béke elérésére, az ilyen tevékenység nemzetközi jogot sért, és az Izrael és az önálló palesztin állam egymás mellett élésén alapuló kétállami megoldás elérésének akadályát jelenti – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője pénteken.

Az uniós közlemény arra reagált, hogy Izrael szerdán több mint háromezer újabb telepeslakás építését engedélyezte harminc izraeli településen, melyek közül néhány Ciszjordánia területén található. Mint emlékeztettek, ezt megelőzően az izraeli hatóságok vasárnap pályázatot tettek közzé több mint 1300 lakóegység építésére a megszállt palesztin területeken már korábban megépített izraeli telepeken, valamint további 83 lakás építésére a kelet-jeruzsálemi Givat Hamatos városrészben.

Az uniós közlemény hangsúlyozta: az Európai Unió határozottan ellenzi a telepek bővítését, és nem ismer el semmilyen változtatást az 1967 előtti határokon, beleértve Jeruzsálemet is, kivéve azokat a területeket, amelyekről mindkét fél közösen megállapodott.

Az EU az újabb telepeslakások tervezett építésének leállítására szólította fel Izraelt, amelyek – mint hangsúlyozták – teljesen összeegyeztethetetlenek a feszültség csökkentését és a nyugalom biztosítását célzó erőfeszítésekkel. Az izraeli kormánynak e helyett a felek közötti érdemi kapcsolatok előmozdítására kell összpontosítania, és bizalomépítő intézkedéseket kell hoznia, illetve tevékenysége fókuszában a hétköznapi emberek életkörülményei javításának kell állnia – írták.

Hírdetés

Az Európai Unió továbbra is részt vesz az izraeliek és a palesztinok közötti fenntartható békét célzó lépések támogatásában – tették hozzá.

Izrael Ciszjordániát – a Golán-fennsíkkal, a Gázai övezettel és Kelet-Jeruzsálemmel együtt – az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el, és a nemzetközi jog értelmében ezek hivatalosan azóta sem részei Izrael államnak, hanem megszállt területek.

A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai-övezet területén tervezik létrehozni leendő államukat. Ciszjordániában jelenleg legkevesebb 400 ezer zsidó telepes él. A zsidó telepek létrehozása ugyanakkor a nemzetközi jog, a genfi egyezmény alapján nem jogszerű, ezért nemzetközi megítélésük is vitatott.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »