Ma is a Kossuth térre ment a hitközség – élő közvetítés

Menjünk a Kossuth térre! címmel szerveződik demonstráció pénteken 17 órai kezdettel a Parlament elé a "rabszolgatörvény" áterőltetése óta harmadszor. Az eseményen – derül ki a Facebook-oldaláról – több ellenzéki politikus is felszólal – reménykedik a fajtársi HVG.

Az MSZP-t Kunhalmi Ágnes, a Párbeszédet Tordai Bence, a DK-t Vadai Ágnes, a Momentumot Donáth Anna, az LMP-t Schmuck Erzsébet képviseli. Beszélni fog Hercegh Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának vezetője is.

A Jobbik elnöke, Sneider Tamás még csütörtök éjjel a Kossuth téren azt közölte a hvg.hu-val, hogy ők is mozgósításba fognak, több ezer embert várnak vidékről a fővárosba.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fatv.hu%2Fvideos%2F1102654966570923%2F&show_text=0&width=480

Hírdetés

A szerdai és a csütörtöki demonstrációkon a rendőrség közlése szerint 51 embert állítottak elő, közülük 22 embert vettek őrizetbe. Az előállítások mellett majdnem 300 embert igazoltattak, 201 ember ellen közlekedési szabálysértési feljelentést tettek.

(HVG nyomán)

A jobbikosokban is ég a vágy Sneider szerint – egyébként még mindig Vona a párt elnöke

Újabb adalék a judeoanarchisták eszmeiségéhez, 2. rész: "B…tok meg Jézust, f.szfejek!” (18+)

Állt a bál a Parlamentnél – röpültek az üvegek és a füstgránátok, ömlött a könnygáz és a rendőrautók sem jártak jól


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »