Ma eldől, hoz-e idén 13. havi nyugdíjat a postás

Ma eldől, hoz-e  idén 13. havi nyugdíjat a postás

Bár hivatalosan ma kezdődik a csillagászati tavasz, sajnos ha kilép az ajtón, ebből az égvilágon semmit nem fog érezni. Az ország bizonyos részein éjszaka mínusz 10 fokig kúszott a higanyszál, mint a leghidegebb téli éjszakákon, és napközben is csak néhány fokkal megy fagypont fölé a hőmérséklet. Ha ma még fázni is fogunk, annyit azért biztatásként: a következő napokban fokozatosan egyre jobb lesz idő, megszűnik a csapadék, szombaton már akár 9, vasárnap pedig 11 fok is lehet.

http://mno.hu/

 

És akkor lássuk, mi vár ránk ma, az egyre magasabb fokozatra kapcsoló kampányhajrában.  

A nap egyik legfontosabb politikai eseménye a Parlament rendkívüli ülése lesz, amit az ellenzéki pártok kezdeményeztek. A legpopulistább javaslat a szocialistákhoz fűződik: ők azt szeretnék megszavaztatni a Fidesszel, hogy a nyugdíjasok – a kormánypártok által oly sokszor hangoztatott „nagyszerű” hazai gazdasági teljesítmény okán – idén kapjanak 13. havi nyugdíjat. Bár még jól emlékszünk rá, hogy éppen a szocialisták válságkezelő miniszterelnöke, Bajnai Gordon vette el az idősek extrajuttatását, most mégis a Fidesz kényszerülhet magyarázkodásra, ha nem szavazza meg a pluszpénzt. A szocialisták indítványa így tehát akár még jó kampányfogás is lehet.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A Jobbik az adósságcsapdába került személyek megsegítéséről, valamint a végrehajtási eljárásokkal járó terheik enyhítéséről nyújtott be törvényjavaslatot, amelynek elutasításával szintén kényes helyzetbe kerülhetnek a kormánypártok. A párt javaslata azonnali hatályú kilakoltatási moratóriumot vezetne be, nem csak a téli hónapokra, hanem a devizakárosultak helyzetének végleges rendezéséig.

Az LMP pedig a gyermekes családok hajléktalanná válását akadályozná meg.  Ennek érdekében egyrészt előírná, hogy a települési önkormányzatoknak kötelezettsége elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy már kilakoltatott, helyi kötődésű gyermekes családoknak, másrészt – a magánbérlemények kivételével – megtiltaná, hogy a bíróság elrendelje a lakás kiürítését, amennyiben gyermekes családok elhelyezése nincs megoldva.

Kíváncsian várjuk, mit lép az ellenzék választópolgárok körében értelemszerűen igen népszerű javaslataira a Fidesz: meg merik-e tenni, hogy a kampány közepén el sem mennek az ülésre, így lehetetlenítve el az azokról való tárgyalást. Az eseményekről természetesen tudósítunk majd.

Belföld MTI A gyermekesek kilakoltatása ellen módosítanának törvényt ellenzéki pártok Betiltaná három ellenzéki párt a gyermekes családok kilakoltatását, ha nincs megoldva az elhelyezésük.

Hírdetés

Az utóbbi hetekben a botrányos ügyei miatt a sajtó célkeresztjébe került két vezető kormánypárti politikus ma menekül a nyilvánosság elől, Kósa Lajos tegnapi budapesti fórumát is lemondta az utolsó pillanatban. Ám ez még nem jelenti azt, hogy valahol véletlenül ne jöhetne szembe egy támadó újságíró, aki elől sürgősen kereket kell oldani, akár gépjárműkárok árán is.

http://mno.hu/

 

http://mno.hu/

Bár hivatalosan ma az ellenzéki pártok között nem folytatódnak a néha már-már bohózatba fulladó egyeztetések a nagy ellenzéki összefogásról, igazán meg lennénk lepődve, ha nem szivárogna ki valami arról, éppen hol tart a huzavona.

http://mno.hu/

 

Kampányhajrá van, és a kormánypárt ennek megfelelően éjjel-nappal járja az országot, és próbál mindenhol eredményeket felmutatni: ezekben a napokban a legkisebb vágóhidat vagy falusi kilátót is legalább miniszter avatja fel, természetesen az összes helyi fideszes vezetőt maga mellé sorakoztatva a szalagátadáskor készült fotóhoz.

De van, amiből még az avatásoknál is több van: ezek pedig az ünnepélyes alapkőletételek. Ipari mennyiségben szórja az alapkövet a kormány, mindenhova jut egy, ahol az elmúlt nyolc évben nem épült semmi. Ma teszik le például a hévízi Széchenyi utca felújításához kapcsolódó alapkövet, az M2 gyorsforgalmi út Dunakeszi északi csomópont és a kettes főút közötti összekötő út, a sárrétudvari sertésvágó és -feldolgozó üzem, valamint a bakonysárkányi óvoda alapkövét. Szóval kampányhajrában az egyik legjobb üzlet impozáns alapköveket gyártani, az már egyszer biztos. 

Belföld MN Hóesésben fagyoskodva hallgatták az ovisok a fideszes beszédet A 3–6 éves gyerekeknek vigyázzban állva kellett végighallgatniuk Ovádi Pétert.

Estére pedig maradnak a lakossági fórumok, ahogy a következő szűk három hétben mindig: a fáradhatatlan Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Veszprémben, Ajkán és Tapolcán is kampányol. Gyurcsány Ferenc Békéscsabán, Karácsony Gergely Salgótarjánban, Lezsák Sándor Budapesten tart lakossági fórumot. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke pedig Győrben tart jelöltbemutató rendezvényt.

És a végére egy kis sport: a milánói műkorcsolya-világbajnokságon bemutatkozik Tóth Ivett rövid programjával, amellyel a téli olimpián nagy közönségsikert aratott; emlékezetes, az AC/DC slágereire korcsolyázott. Jégtáncban is érdekeltek leszünk, ebben a versenyszámban a Jelizaveta Kasicina, Magyar Márk duó indul. A  férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében pedig a Mol-Pick Szeged a THW Kiel csapatával mérkőzik majd meg idegenben este hét órától.

http://mno.hu/

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »