Ma egy ledolgozott élet 9 ezer forintot ér – se többet, se kevesebbet.

Ma egy ledolgozott élet 9 ezer forintot ér – se többet, se kevesebbet.

Fideszes helytartók és a lakosság érdekeit képviselő lokálpatrióták között fog eldőlni az októberi önkormányzati választás Jakab Péter szerint. A Jobbik frakcióvezetője az ATV Start című műsorának keddi vendégeként arról beszélt: a kormánypártok nagyon sok olyan döntést szavaztak meg a parlamentben, ami az embereket negatívan érintette, a fideszes polgármesterek viszont nem szólaltak fel saját lakosaik védelmében, csak asszisztáltak a megszorításokhoz.

Leszavazták a leszakadó országrészekben dolgozók bérfejlesztését, a bérlakásépítési programot, a férfiak 40 év munka utáni nyugdíjazását, illetve szétverték a lakáskasszát, a cafeteria-rendszert, és bevezették a rabszolgatörvényt – sorolta Jakab Péter, hozzátéve:

Hírdetés

Egyetlen egy olyan fideszes polgármesterre sem emlékszik, aki tiltakozott volna ezek ellen, megvédve saját településének lakóit.

Azért nem szólaltak meg ezek a polgármesterek, mert ők a Fideszt képviselik, és nem a lakosságot. Én pedig azt szeretném, ha az önkormányzatok élén olyan polgármesterek lennének, akik a lakosság érdekeit képviselik, értük elmennek a falig, vagy akár azon túl is, és hajlandóak akár konfrontálódni is a kormánnyal – fogalmazott.

A beszélgetés során kitértek a nyugdíjasoknak ígért 9 ezer forintos kampánypénzre is: Jakab Péter emlékeztetett, hogy a világpiaci árak 30-40 százalékkal csökkentek, így a rezsicsökkentés miatt most többet kell fizetni a szükségesnél. Szerinte a kormányzat a különbözetet benyeli, majd a választások előtt eljátsszák, hogy kegyességből adnak kilencezer forintot.

Ma jelenleg a Fidesznek egy ledolgozott élet pontosan kilencezer forintot ét ötévenként, se többet, se kevesebbet – mondta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »