Ma dönt a Speciális Büntetőbíróság Norbert Bödör előzetes letartóztatásáról

Ma dönt a Speciális Büntetőbíróság Norbert Bödör előzetes letartóztatásáról

Vasárnap délután kell döntést hoznia a bazini Speciális Büntetőbíróságnak Norbert Bödör nyitrai oligarcha előzetes letartóztatásáról, nyilatkozta a média képviselőinek, Bödör ügyvédje, Marek Para.

A vádlott kihallgatása a bazini Speciális Büntetőbíróság előkészítő eljárását vezető bírája előtt mindössze néhány percig tartott.

Még szombaton sikerült egyeztetnem az ügyfelemmel, és a nyilatkozatot írásban feldolgoztam. Vasárnap bepillantást nyertem az aktába, amelyben semmi meglepő nem volt, és megerősítette az eredeti állításaimat. Ezért a feldolgozott írásbeli nyilatkozatot benyújtottam a bíróságnak”

Hírdetés

– magyarázta Para, miért tartott ilyen rövid ideig a kihallgatás.

Az előzetes letartóztatási indítvány a Hengerek (Valčeky), illetve a Júdás-ügyre vonatkozik, Bödör ellen korrupció miatt indul eljárás. Para azt állítja, hogy védence már 2021 januárjában tanúskodott ebben az ügyben, azt követően, hogy 2020 decemberében vádat emeltek ellene.    „Az ügyfelem ártatlan” – jelentette ki az ügyvéd, aki az eljárás céltudatosságáról beszél. Szavai szerint az ügyész korábban nem érvelt a Júdás üggyel, s ebben az ügyben már hónapok óta semmit sem tettek.

A rendőrség Para bírálatára, miszerint több hónapja nem történt semmilyen intézkedés a szóban forgó ügyben, úgy reagált, hogy a nyomozás folyamatban van, és az ügyvéd állításait az ügyfél védekezésének kell tekinteni.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »