Ma délben kezdődik a pozsonyi Pride, a Szabadság kultúrájának ünnepe

Ma délben kezdődik a pozsonyi Pride, a Szabadság kultúrájának ünnepe

Ma délben kezdődik a pozsonyi Pride, a Szabadság kultúrájának ünnepe Lajos P. János2025. 07. 19., szo – 10:51 Pozsony |

A Szabadság téren kezdődik és ott is végződik majd a pozsonyi Pride, a meleg büszkeség fesztiválja. A fesztivál része lesz a hagyományos felvonulás is, de annak kezdetét és útvonalát előre nem árulták el a szervezők. 

Ma (szombat) délben kezdődött a pozsonyi Pride, amelynek a szervezők a Szabadság kultúrája címet adták. 

A mi kultúránk szlovák, queer, roma, magyar, fiatal, hagyományos… és mindig szabad

 – írják a szervezők, reagálva ezzel Martina Šimkovičová kulturális miniszter megjegyzésére, aki csak a „szlovák kultúrát” akarja támogatni.  

Maga a Pride egy déltől este kilencig tart majd a téren, ennek része lesz a szokásos felvonulás, de sem a kezdetének pontos időpontját, sem az útvonalát nem adták meg a szervezők. 

A menet pontos időpontját és útvonalát biztonsági okokból nem hozzuk nyilvánosságra. Mindannyian a Szabadság térről indulunk, és oda is érkezünk vissza

 – tájékoztattak a szervezők. A program pontosabb változatát a közösségi médiában hozzák nyilvánosságra. 

A térre csak biztonsági ellenőrzés után lehet majd belépni, üvegpalackot bevinni nem lehet, de műanyag palackban mindenki vihet magával vizet. A téren lesz ingyenes ivóvíz is a résztvevőknek. 

Miután este kilenckor a téren befejeződik a program, a városközpontban négy klubban lesz afterparty, ahová csak belépőjeggyel lehet belépni. 

A fesztivált önkéntesek szervezik, a védnöke Juraj Droba, Pozsony megye elnöke, Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere, valamint Matej Vagač, az Óváros (Staré Mesto) polgármestere.  A szivárványos felvonulás nem légüres térben történik, vagyis reflektál az aktuális politikai történésekre országunkban. 

A kormány alkotmánymódosító javaslata, amelyről szeptemberben szavaz a parlament, eltávolít bennünket Európától. Az LMBTI+ személyek emberi jogainak korlátozása, amely a javaslat részét képezi, közvetlen ellentétben áll az uniós joggal és az Emberi Jogok Európai Egyezményével

 – mondta Martin Macko, a szervezőcsapat képviselője. 

A Pride kezdete után a cikkünket frissítjük. 

Kapcsolódó cikkünk

15. alkalommal kerül sor a pozsonyi szivárványos fesztiválra július 19-én. A fő program 12:00 és 21:00 között a Szabadság téren lesz, melynek szerves része lesz a városközponton végighaladó hagyományos felvonulás. Ellentüntetést is szerveznek, a rendőrség fokozottan figyel mindenki biztonságára.

„Az idei Pride a szabadság kultúrájának jegyében valósul meg – annak az értéknek és térnek a szellemében, ahol minden embernek joga van szabadon alkotni, kifejezni magát, élni és szeretni” – fogalmazták meg a szervezők. De egyúttal azt is világossá tették, hogy magától értetődő módon a szivárványos felvonulás nem légüres térben történik, vagyis reflektál az aktuális politikai történésekre országunkban.

Hírdetés

„A kormány alkotmánymódosító javaslata, amelyről szeptemberben szavaz a parlament, eltávolít bennünket Európától. Az LMBTI+ személyek emberi jogainak korlátozása, amely a javaslat részét képezi, közvetlen ellentétben áll az uniós joggal és az Emberi Jogok Európai Egyezményével” – mondta Martin Macko, a szervezőcsapat képviselője.

Mit kell tudni a programról?

A program része lesz több beszéd is, amelyek az LMBTI+ emberek helyzetére reflektálnak Szlovákiában.

Az idei felszólalók között ott lesz Lucia Nogová is, a Kumšt néptánccsoport művészeti vezetője, a kulturális minisztérium előtti tiltakozás kezdeményezője.

Azt szeretném, ha az emberek nem homofób dologként tekintenének a hagyományos kultúrára. Ez a kultúra mindig is sokszínű volt – ideje ezt megmutatni

– mondta Nogová.

A nagy attrakció pedig ADONXS lesz – a népszerű szlovák énekes, aki 2025-ben Csehországot képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon Kiss kiss goodbye című dalával.

„A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága, a sokféleség és az emberek közötti kölcsönös tisztelet egyre törékenyebb témák Szlovákiában. A Pride mindezeket az értékeket képviseli, ezért különösen fontos a jelenlegi politikai légkörben” – mondta az énekes fellépése okairól.

De rajta kívül számos más művész is színpadra lép, valamint a Szabadság téren gyerekzóna is várja a családokat színes programokkal.

Ki áll a pozsonyi Pride mögött?

Rengeteg önkéntes vesz részt a szervezésben és a lebonyolításban, ezenfelül több jelentős szervezet és közéleti személyiség is szerepet vállal.

A fesztivál védnöke Juraj Droba, Pozsony megye elnöke, Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere, valamint Matej Vagač, az Óváros (Staré Mesto) polgármestere.

Anyagilag támogatják a megvalósítást: a Pozsonyi Városi Alapítvány, a Curaprox Slovensko, a Radosť digitális mobilszolgáltató, Pozsony megye önkormányzata, az ING Hubs Slovakia, a Kyndryl, a La Roche-Posay, a HENKEL és a Generali Biztosító.

A rendezvény partnerei: a Pozsonyi Kulturális és Információs Központ, az Inakosť kezdeményezés, a Dedoles, a Slovak Parcel Service, az OLO, a Városi Közművállalat, valamint a Pozsonyi Vízművek. A szökőkút színes megvilágítását pedig a Stavaqua s.r.o. és Pozsony város biztosítja.

Mit kell tudni az ellentüntetésről?

Az eseményt „Büszkék a családra” (Národný pochod Hrdí na rodinu) néven hirdették meg. Ez lesz a 13. ilyen menet, így senkit nem ért váratlanul, hogy sor kerül rá. Hivatalosan itt a családból és gyerekből fakadó boldogságukat fejezik ki az emberek, de kétségtelen, hogy a Pride ellenrendezvényének tekinthető az esemény.

A Jakab téren gyülekezők sem hagyják figyelmen kívül az alkotmánymódosítási kísérletet: nyilvános beszélgetést szerveznek arról, hogy „a házasság és a család értékeit be kell-e foglalni az Szlovákia Alkotmányába”.

A szervezők piros pólók viselésére kérik a résztvevőket, illetve, hogy szlovák zászlókat is hozzanak magukkal. Mottójuk idén: „A házasság védi a gyerekeket!”

A kezdeményezés mögött Anton Chromík és Marek Nikolov áll főszervezőként, valamint több civil szervezet társszervezőként.

Kapcsolódó cikkünk

Biztonsági intézkedések lesznek érvényben szombaton Pozsonyban, a Pride idején – figyelmeztetett a rendőrség. Az intézkedés célja a közrend, a polgárok életének, egészségének és vagyonának védelme, valamint a közúti forgalom folyamatosságának fenntartása – tájékoztatott a közösségi hálón a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság.

Főleg Pozsony központjában kell forgalomkorlátozásokra számítani. „Korlátozások lesznek a Duna (Dunajská), a Klemens, a Karadžič, az Augusztus 29. utcán, a Dosztojevszkij soron és a Jakab téren (Jakubovo námestie)” – tájékoztatott a rendőrség.

Az autósoknak azt tanácsolják, szombat estig kerüljék el a Szabadság tér (Námestie Slobody) környékét.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »