M1: svéd iskolákban és óvodákban is dolgoznak dzsihadisták

Svéd iskolákban és óvodákban is dolgoznak dzsihadisták – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek esti Híradójában.

Hírdetés

A műsorban közölték: a Mandiner az Euractiv portál alapján írta azt, hogy svéd szabadidőközpontokban, óvodákban és szociális intézményekben is dolgoznak az Iszlám Állam egykori dzsihadistái. Idézték Lotta Edholmot, a svéd kormány iskolákért felelős tagját, aki szerint ez elfogadhatatlan. A politikus úgy vélekedett, hogy a svéd társadalom túlságosan naiv volt.
   
Az Expressen című svéd lapban Daniel Olsson csütörtökön megjelent írása szerint Svédország a keményvonalas iszlamisták támadásainak frontvonalában áll az ismétlődő Korán-égetések miatt – emelték ki a Híradóban.
   
A cikkben az áll, hogy minden negyedik dzsihadista, aki korábban az Iszlám Állam terrorszervezetnél járt, kapcsolatban állt velük vagy harcolt a soraikban, és később visszatért Svédországba, most óvodákban, ifjúsági központokban és szociális intézményekben dolgozik, többnyire gyermekfelügyelőként vagy tanárként.
   
Egy terrorista özvegye is nyilatkozott az újságírónak, aki hazatérve Svédországba, dajka lett. Azt mondta: az óvodában mindig találnak munkát.
   
A műsorban kiemelték: a cikk megjelenése után a liberális svéd miniszter felháborodott, és arról beszélt, hogy a svéd társadalom túl naiv volt az Iszlám Állam harcosai kapcsán. Lotta Edholm szerint teljesen elfogadhatatlan, hogy olyan emberek dolgozzanak svéd iskolákban, akik terroristák.
   
A tárcavezető szerint a hatóságoknak hatékonyabban együtt kell működniük és enyhíteniük kell a titoktartási szabályokon. Kiderült ugyanis, hogy az egykori Iszlám Állam harcosai közül 21-en találtak munkát állami munkaadóknál annak ellenére, hogy a biztonsági szolgálatok többször is arra figyelmeztettek: az úgynevezett hazatérők radikalizálódhatnak.
   
A Híradóban arról is beszámoltak, hogy a skandináv országban csak az idén változott meg az a törvény, amely szerint a terrorista szervezetekben való tagság önmagában nem volt bűncselekmény. Eddig a terrorszervezetekhez csatlakozó svédeket is csak akkor tudták felelősségre vonni, ha bizonyítottan bűncselekményeket követtek el.
   
Mivel a törvény visszamenőlegesen nem érvényes, az eddigi hazaérkezett dzsihadistákat lehetetlen felelősségre vonni – tették hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »