M. Richárd: a balesetben a KRESZ szabályait én tartottam be

M. Richárd: a balesetben a KRESZ szabályait én tartottam be

Ha elfelejtettük volna: 2017 májusában, a Kassák Lajos utca és a Dózsa György út kereszteződésénél egy Mercedes, M. Richárddal a volánnál, összeütközött a belső sávban szabályosan közlekedő Citroennel. A két autó az út jobb oldalára sodródott, elütöttek a trolimegállóban három várakozót, a Citroen két utasa meghalt, a sofőrje és egy várakozó súlyos sérüléseket szenvedett.

M. Richárdnak a baleset idején nem volt jogosítványa, a vizsgálatok szerint a megengedett 50 km/h helyett nagyjából 135 km/h-val mehetett, a szervezetében kokain nyomaira is bukkantak. A Citroen sofőrje levágta a kanyart, de ha M. Richárd például csak 70 km/órával érkezik, elkerülhető lett volna a baleset – mondták a szakértők.

„A balesetben a KRESZ szabályait én tartottam be. És az átlagembernek minősülő citroenes nem tartotta be, és ettől lett ez a borzalmas baleset. És ennek ellenére én vagyok kikiáltva az ördögnek”

 – mondta a Fókusznak M. Richárd.

Hírdetés

Az áldozat édesapja így reagált:

„Egyszerűen nevetséges, hogy miket megengedett magának. Semmilyen önkontrollt nem lát az ember benne, hogy ezt megbánta volna.”

M. Richárd 13 hónapja házi őrizetben van.

(fotó: Mohai Balázs / MTI)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »