M. Renátó adta a drogot az ablakon magát kivető fiatal társaságának – az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását

M. Renátó adta a drogot az ablakon magát kivető fiatal társaságának – az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását

M. Renátó adta a drogot az ablakon magát kivető fiatal társaságának – az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását

A megalapozott gyanú szerint a 25 éves férfi adta el a kábítószert annak a fiatalokból álló társaságnak, amely egyik tagja kizuhant egy ablakon. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványozta M. Renátó letartóztatását.

A rendőrség csütörtökön kiadott közleménye szerint a józsefvárosi díler után külön nyomozócsoporttal hajtóvadászatot indítottak, amelynek eredményeként május 14-én, a Kálvária téren a barátnőjével együtt elfogták.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint a 25 éves M. Renátó 2020. május 9-én, a Budapest VIII. kerületi Kálvária téren egy fiatalokból álló, és aznapra az érettségi vizsga megünneplését tervező társaság egyik tagjának delta-9-THC, amfetamin és LSD hatóanyag-tartalmú tudatmódosító anyagokat adott el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a férfit példás gyorsasággal azonosította, elfogta és csekély mennyiségű kábítószer kereskedelmének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a kerületi ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el.

A fővárosba az érettségijüket ünnepelni érkező érdi és kaposvári fiatalok a rendőrség tájékoztatása szerint a buliban alkoholt ittak, zenét hallgattak, és többen közülük kábítószereztek is. A társaság egyik tagja éjjel 1 óra után – feltehetőleg a Kálvin téren vásárolt kábítószer hatására – megvadult: agresszívan viselkedett, tört-zúzott a lakásban.

Amikor a bútorokban kárt tett, maga is megsérült, ezért a társaság tagjai mentőt hívtak hozzá. Ezután ki akart ugrani az egyik ablakon. Ebben egy lány megpróbálta megakadályozni, de kiszabadulva a lány szorításából, átment egy másik szobába, és ott vetette ki magát az ablakon.

Az állapota azóta is válságos, életveszélyes.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »