– Anyának igaza van, nem bízhatsz mindent a véletlenre. Negyven felett kell, hogy legyenek terveid.
Egyesével szedi ki a poharakat, a dohányzóasztalra rakja, alaposan áttörölgeti. Büszkén küldte át a nagytakarítás tervét, elképed, hogy még nem álltam neki. Otthon nem ezt láttuk, anyánk komolyan vette a házimunkát. Napokig pakolt, sikált, díszítette a lakást. Szentestén erőtlenül rogyott a kanapéra. Miután elköltöztünk, már nem fogadott el tőlünk segítséget. Januárban mosogatógépet vettünk a hetvenedik születésnapjára, hogy az ünnepi vacsorát követően, többé ne zárja magára a konyhaajtót. Idén a nővéremmel együtt takarítják ki a házat. A bejgli és a rántott hal ezúttal rám marad.
Anna lelkesen követi a szülői mintát. A nappaliban, a négypolcos vitrinben az összes pohárnak megvan a helye: hátul a magasabbak, elöl a kisebbek, jobb oldalon a boros, balra a pezsgős. Miután az üvegpolcot is alaposan letörölte, mindent ugyanoda pakol vissza. Becsukja az ajtót, ablaktisztítót fúj az üvegre, addig dörzsöli, míg teljesen eltűnnek róla a foltok. Mindkét oldalról vet rá egy pillantást. Reggel, természetes fénynél is ellenőrzi.
– Holnap jöhetnek a könyvek – szedi össze a rongyokat. Fáradt. Haja zsíros, szeme alatt karikák. Este hat van, egész nap robotolt.
Évente kétszer áttörölgeti az összes könyvet, azután rendszerez. Novemberben színek szerint sorakoztak a kötetek az öt méter hosszú falon, tavaszra megunta, ABC sorrendbe rakta őket, azóta rádöbbent, hiba volt összekeverni a világirodalmat a kortárs magyarral.
Elpakolja a tisztítószereket, a konyhába megyünk. Mentes kávét főz. Feketén issza, nekem mézet kínál fel cukor helyett. A kocsonyáért ugrottam be, de tegnap meglepte a barátnője, a főzés a mai napra maradt. Megkínál a kekszből, amit délelőtt sütött. Kistányérra halmozva teszi elém, ő nem eszik, figyel az alakjára, télen mindig felszalad pár kiló. Testmozgásra alig jut ideje.
Jó, hogy itt vagy, mondja, meg kellene beszélnünk, mit vegyünk anyáéknak. Sokadszorra hozza szóba a témát, ahogy telnek a hetek, egyre görcsösebben kutatja a lehetőségeket. Idegesítően kényszeres. December közepére a legtöbb dolog már a szekrényben sorakozik: az ajándékok, a csomagolópapír, az ünnepi szalvéta, a bor, a kóla, a pisztácia és a sósmogyoró. A fa vízbe állítva várakozik a balkonon. Bosszantó kötelességként éli meg a vásárlást, mégis fáradhatatlanul járja a boltokat. Elvből nem rendel a netről.
– Szeretnek utazni. Élvezik a kényeztető wellnesst.
Nem válaszol, már tavaly is unalmasnak találta ezt az opciót.
– Színházbérlet?
Lekapcsolja a gőzölgő étel alatt a gázt. A legnagyobb fazékban főzi a kocsonyát, hogy az egész családnak jusson. A gyerekeim ki nem állhatják, ezért mi csak két tállal kapunk, apának viszont dupla adagot küld. Előfordult, hogy anyáét is megette.
– Siralmas állapotban van a hűtőjük – mondja. – Abból a nevetséges nyugdíjból eltart egy ideig, míg összespórolják az új árát.
A felső fiókból merőkanalat vesz elő, kinyit egy ajtót, szűrőt keres. Az üvegedények már a konyhapulton sorakoznak. Először a répát szedi ki, gondosan elrendezi őket a tálakban.
– Emlékszel, nagyi fokhagymát is reszelt az aljára – mondja elgondolkodva. – És paprikával szórta meg a tetejét.
A tálakba köröm kerül, mellé az egyikbe disznófül, a másikba orr. Fintorogva figyelem, ahogy dolgozik. Disznófarokhoz nehéz hozzájutni manapság, pedig gyerekkorunkban azt szerettem a legjobban. A fül porcos, a körömről csak bőrt lehet szopogatni, az orr undorral tölt el. A nővérem másként csinálja, mint anya és nagyi: egy kisebb csülköt is belefőz a kedvemért. Beledöfi a villát, egy tányérra emeli, kicsit várnia kell, míg kihűl. Az én tálamba nem is kerül más, csak répa és színtiszta, vörös hús.
– Vegyünk hűtőt? – kérdezem.
– Tisztában vagyok vele, hogy nagy összegről van szó.
A bőröket Dávidnak rakja félre, tesz mellé zöldséget is. Még forrón, egyenesen a léből, friss kenyérrel, alaposan megsózva fogyasztja.
– Legfeljebb idén kevesebb kacatot kapnak a gyerekek.
Míg elmosogat, behordom a kocsonyát a spájzba, ott van a leghidegebb, reggelre megdermed, ha munka után megállok érte, készen kapom a vacsorát. Újságpapírt terítek a csempére az edények alá, ha véletlenül kilöttyen a zsíros lé, csúszóssá válik tőle a talaj. Anya egyszer emiatt ficamította ki a csuklóját.
A nővérem megáll az ajtóban, elégedetten néz végig a fal mellett sorakozó üvegtálakon: aranysárga, áttetsző lében úszó állati testrészek. Milyen barbár az ember, fut át az agyamon. Szeretném megfogadni, hogy soha többé nem eszem húst.
Hazafelé körülnézek a menhelyen. Anyáéknak hűtő, a gyerekeknek egy kutya, az állatnak új otthon. A wellness idén Annának jár.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
