Luxussportkocsikban tarolták az eurómilliókat

Luxussportkocsikban tarolták az eurómilliókat

Tizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit – köztük sportautó-ritkaságokat – és félmilliárd forint értékű készpénzt, továbbá céges számlapénzeket is zár alá vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor.

Hírdetés

A NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tájékoztatása szerint a bűnszervezet számlagyárként működött. Az elkövetők 2021 nyarától közel 475 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

A bűncselekmény-sorozat megszakítására és a bűnszervezet felszámolására szervezett akció során egyszerre harminc helyszínen csaknem száz pénzügyőr nyomozó és járőr csapott le, néhány helyszínen pedig IT-specialisták is dolgoztak..

A bűnbanda vezetőjének garázsában egy limitált szériás – csak húsz példányban gyártott – Ferrari sportautót, annak csomagtartójában pedig több mint 1,1 millió eurót találtak, míg egy másik helyszínen egy szintén nagy értékű Lamborghini Urus sportautót parkoltatott a bűnszervezet.

A tájékoztatás szerint nyolc gyanúsítottat hallgattak ki eddig, a Pécsi Járásbíróság pedig már el is rendelte három gyanúsított letartóztatását.

Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és intellektuális közokirat-hamisítás bűncselekmény miatt indult eljárás, a nyomozó hatóság az ezeket alátámasztó tárgyi, valamint a digitális bizonyítékokat teljes körben begyűjtötte


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »