Lukasenkát feldühítette Putyin

Lukasenkát feldühítette Putyin

A fehérorosz elnök szerint Oroszország megsértette a két ország államközi határszerződését. Aljakszandr Lukasenka pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az úgynevezett „határövezetek” létrehozása fehérorosz határ menti térségekben „politikai támadás” országa ellen.

„Megállapodtunk a határról – világos, konkrét cikkelyek vannak erről az 1995. évi és az azt követő szerződésben, amikor az államszövetséget igyekeztünk megalakítani. Képzeljék el: vannak államközi szerződések, megállapodások. És a (moszkvai) rendeletet kiadva, egyetlen miniszter, még ha hatalmas is, FSZB-s és egyéb, egyetlen tollvonással keresztet vetett az összes megállapodásra. Ez micsoda, normális dolog ez?”

– fogalmazott a fehérorosz elnök.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a hivatalos orosz igazságügyi portálon tette közzé három rendeletét, amelynek értelmében határövezeteket létesítenek a Pszkovi, a Szlomenszki és a Brjanszki területen. A rendelkezés február 7-én lép életbe. A határövezetek az államhatár mentén kijelölt térségek, amelyekbe korlátozzák az adott országok állampolgárainak, illetve külföldieknek a belépését.

Lukasenka „értelmetlen, egyeztetés nélküli lépésnek” nevezte a határövezetek létesítését, amely rontja a két ország kapcsolatát. A RIA orosz hírügynökség szerint hozzátette: ezt nem lehet megtenni, Moszkvának és Minszknek amúgy is van elég gondja – írta .

Fehéroroszország nemrégiben öt napra vízummentességet adott 80 ország állampolgárai számára. Fehéroroszország és Oroszország között az államszövetség értelmében nincs határellenőrzés, így a vízum nélkül érkezők illegálisan orosz területre is beléphetnek.

Hírdetés

Lukasenka azt is közölte: Fehéroroszág nem tartja célszerűnek, hogy orosz katonai támaszpontot hozzanak létre Bobrujszkban.

„Katonai szempontból minek nekünk ez a bázis? Itt nincs rá szükség. A bázis és a repülőgépek, amelyeket ide akarnak küldeni, puszta erőfitogtatás”

– mondta az elnök, és azt kérte, hogy a légi támaszpont építése helyett Moszkva inkább adjon Fehéroroszországnak húsz repülőgépet.

McDonald’s a Lenin utcában – a belarusz dimenziókapu túloldalán jártunk

Amikor a breszti határátkelőnél kiderül, hogy a belorusz oldalon száz méteren belül kétszer is át kell esni a határellenőrzésen, és az egyik bódénál akkurátusan kiállított kis cetlit át kell vinni a másikhoz, ahol elveszik – nos, legkésőbb ezen a ponton ráébred az egyszeri utazó, hogy egészen különleges helyre érkezett.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »