Lukasenka: Befejeződött az orosz atomfegyverek telepítése Fehéroroszországban

Lukasenka: Befejeződött az orosz atomfegyverek telepítése Fehéroroszországban

Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn este bejelentette, hogy befejeződött az orosz  nukleáris taktikai csapásmérő eszközök telepítése fehérorosz területen. Az AP hírügynökség közlése szerint az orosz atomütőerő megjelenése Fehéroroszországban aggodalommal töltötte el többek között a szomszédos Lengyelországot is.

Lukasenka bejelentette, hogy az atomfegyverek behozatala országába még októberben megtörtént. Arról értelemszerűen nem tett említést, hogy mennyi nukleáris fegyverről van szó, és hogy hol helyezték el ezeket.

A taktikai atomfegyvereket harctéren való bevezetésére fejlesztették ki az atomhatalmak. A robbanás nagysága korlátozott (egyes becslések szerint 20 kilométeres körzetben közvetlenül elpusztít mindent – a szerk.), és a robbanófejeket nagy hatótávolságú hordozórakétákra is fel lehet szerelni.

Hírdetés

A Fehéroroszországba telepített atomfegyverek felett továbbra is Oroszország gyakorolt teljes ellenőrzést.

Lukasenka elmondása szerint az orosz atomütőerő megjelenése Fehéroroszországban az elrettentést szolgálja, elsősorban a NATO-tag Lengyelország ellen. Varsó ugyanis katonai, humanitárius és politikai támogatást nyújt Ukrajnának az orosz agresszió ellen (valójában a két ország kapcsolata 2020 óta igen feszült, Minszk azzal vádolta Lengyelországot, hogy támogatta a 2020-as, Lukasenka javára igen átlátszóan elcsalt elnökválasztások utáni országos tüntetéseket – a szerk.). Lengyelország ezen kívül szorgalmazta a Fehéroroszország és Oroszország elleni nemzetközi szankciókat is.

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »