Luganszk mellett egy ukrán egység a megadásról tárgyal a felkelőkkel

Luganszk mellett egy ukrán egység a megadásról tárgyal a felkelőkkel

A már napok óta élelem és víz nélkül szenvedő ukrán katonák a Luganszki Népi Köztársaság katonai vezetésével tárgyalnak a megadásról. Mivel a páncélosaikba sem tudnak már hajtóanyagot tölteni, tegnap gyalogosan, fehér zászlóval közeledtek a felkelők állásaihoz a Pancsenkovo és Birjukovo közötti katlanban, ahol két hete körbekerítették az ukrán hadsereg több hadosztályát, mintegy ötezer katonát.

Az ukránok ajánlata szerint megadnák magukat, előtte azonban a 70 páncélosból álló haditechnikát üzemképtelenné tennék, csak a lőszert és a fegyvereket adnák át, mindezért cserébe a felkelők rést nyitnának a napok óta szorosabbra záró hatalmas gyűrűn, ahol több ezer katonát zártak katlanba a felkelők.

Hírdetés

A luganszki katonai parancsnok még nem adott választ az ajánlatra, ugyanis a napokban hadifogolycsere zajlott le a szembenállók között, melyben a sebesült ukrán katonákat a szükséges orvosi ellátás után adták át bajtársaiknak, míg az oroszbarát fél sebesültjeinek és halottainak testén a kínzás és vallatás jól kivehető jelei voltak. Az ukrán hadseregeben egyre nagyobb méreteket ölt a dezertálás, tucatjával kérnek menedéket az orosz határőröktől.

Frissítés:
Ma éjjel 438 ukrán kiskatona átmenekült az orosz határon Gukovónál.
Az oroszok folyosót nyitottak nekik, fogadták a menekült sorkatonákat.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »