A teljes körű invázió negyedik évfordulóján, 2026. február 24-én a munkácsi Tours-i Szent Márton-székesegyházban a szentmisét Lucsok P. Miklós OP munkácsi megyéspüspök mutatta be. Reshetar Tetjana írását közöljük.
A nemzeti imanap alkalmából bemutatott szentmise elején a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye ordináriusa arról szólt, hogy már négy éve állhatatosan imádkoznak a békéért országunkban. Nehéz elhinni, hogy immár az ötödik év vette kezdetét, miközben a 2022. február 24-i események emléke ma is élénken él a szívünkben. Az Úr erejében bízva állunk helyt, teljesítve egyik legfontosabb kötelességünket: kitartóan imádkozunk. Ez a nap egész népünk imádságra való összpontosításának napja.
Lucsok Miklós püspökkel koncelebráltak a munkácsi plébánia káplánjai: Holotyuk Jurij és Hortobágyi Arnold OSB.
Szentbeszédében a püspök felhívta a jelenlévők figyelmét az evangéliumban elhangzott szavakra: „Jézus arra ad útmutatást tanítványainak, hogy amikor imádkoznak, ne szaporítsák a szót. Mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk tőle. Ez egy igen fontos üzenet számunkra.”
Hangsúlyozta, hogy nem kell különleges imákat keresnünk ahhoz, hogy Isten meghallgasson bennünket:
„Imádságra egyetlen egyszerű okból van szükségünk: hogy szívünk megnyíljon Isten áldására” – hangsúlyozta a püspök. Arra biztatta a híveket, éljenek úgy, hogy mások is feltegyék a kérdést: vajon honnan ered az a béke, amely szívükben lakozik.
Változtatni csak saját magunkon tudunk, és ezzel mutathatunk példát másoknak. „Ezt a világot nem változtathatjuk meg. Másokat sem tudunk megváltoztatni. Csak saját magunkat” – tette hozzá.
„Szentlélek, kérünk téged, taníts meg minket befogadni minden áldást, és add, hogy az áldás emberei legyünk” – zárta beszédét Lucsok P. Miklós OP püspök.
A szentmise után rövid szentségimádás következett, amelynek során imádkoztak a papságért, Ukrajnáért, a hatóságokért, a védelmezőkért, a rászorulókért és betegekért, a dolgozókért és az ellenség megtéréséért. Különleges hangsúlyt kapott az imádság a szabadság ajándékáért.
Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


