Lučanský nem mártír. A vallomások szerint legalább egy alkalommal pénzt adott a nyomozás szőnyeg alá söpréséért

Lučanský nem mártír. A vallomások szerint legalább egy alkalommal pénzt adott a nyomozás szőnyeg alá söpréséért

A bíróság elutasította a Júdáš-akció keretében letartóztatott volt rendőrségi vezetők szabadlábra helyezését, az erről szóló határozat pedig tartalmazza többek között a Hlinka-ügy részleteit is. A témában először a Denník N közölt cikket.

Štefan Hlinka, a Szlovák Államvasút korábbi igazgatója még 2017-ben egy benzinkúton felejtett egy táskát, amelyben 300 ezer eurónyi készpénz volt. A benzinkutas értesítette a rendőrséget, akik még azelőtt kiértek, hogy Hlinkavisszaérhetett volna véletlenül hátrahagyott csomagjáért. Ekkora összegű készpénz mindenképpen gyanús volt, és bár Hlinka azt állította a hatóságoknak, hogy örökségről van szó, a NAKA nyomozást indított.

A pénzt azonban nem sokkal később visszakapta, a nyomozás, amely azt vizsgálta, hogy nem korrupcióból származott-e az összeg (és hogy Hlinkának egyáltalán volt-e lehetősége legálisan ekkora összeget felhalmozni), nem jutott előbbre.

Bernard Slobodník, aki együttműködve a rendőrséggel fontos részleteket árult el a korrupt rendőrtisztek viselt dolgairól, a rendőrségnek vallomásában azt állítja, hogy a gyanúsított pénzügyeinek átvilágítását követően felszólították a közlekedési minisztériumot, hogy adják ki az összes olyan szerződést, amelyet Hlinka hagyott jóvá vagy írt alá.

Hírdetés

A Kuciak-gyilkosság után nem sokkal Lučanský lett az országos rendőrfőkapitány, és kisvártatva rá is kérdezett Slobodníknál, hogy hogyan áll Hlinka ügye. Megemlítette, hogy Érsek Árpád most-hidas akkori közlekedési miniszternek nem tetszett, hogy többletmunkája van reszortjának a nyomozás. Ezután adott ötezer eurót Slobodníknak, hogy “ne csináljon felesleges felhajtást” a nagyértékű csomag ügyében.

Az ügy így került a süllyesztőbe. Mikor az egyik újságíró 2019 januárjában rákérdezett a nyomozás állására, azt a választ kapta, hogy nem kezdődött vádemelés, mert “nem bizonyosodott be, hogy a kérdéses összeg illegális tevékenységből származott volna”.

Hlinka 2008-ban került az Államvasút élére, a botrányosan túlárazott SkyToll-szerződésért felelős smeres miniszter, Ľubomír Vážny jóvoltából.

A Denník N felhívta a figyelmet, hogy a mostani bírósági határozatban szereplő Slobodník-vallomás még 2020 év végéből való. Lučanský pedig december 29-én kísérelt meg öngyilkosságot, amelynek következményeként egy nappal később meghalt.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »