Loyolai Szent Ignác áldozópap, a jezsuita rend (Jézus Társasága) megalapítója, a Lelkigyakorlatok szerzője élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, július 31-én.
Ignác egy Guipúzcoa tartománybeli baszk nemesi család sarjaként született 1491-ben, tizenkét testvér közül utolsóként. Egy spanyol nagyúr apródjaként, s később fiatal tisztként dicső jövőről álmodozott.
1521 pünkösdvasárnapján azonban egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette. Ez az esemény Franciaország és a Habsburg-ház harcában, amely az egész korszakra rányomta a bélyegét, alig számított valamit, mégis történelmi jelentőségű: következtében Inigo de Lopez a spanyol király szolgálatát fölcserélte Krisztus, az ég és föld Ura szolgálatával. Így válhatott Inigo lovagból Szent Ignác.
A sebesülés véget vetett a becsvágyó nemesember érvényesülésének. Az egyik lába, hiába tettek meg az orvosok mindent, rövidebb maradt a másiknál. Hosszú ideig kellett feküdnie. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól, és egy szentek életéről szóló könyv. Először kedvetlenül lapozgatta őket, de végül egészen e művek hatása alá került.
Amikor Ignác félig-meddig felépült, először egy karthauzi kolostor magányába akart vonulni. Aztán elzarándokolt Miasszonyunkhoz, Aranzazúba és Montserratba. Ez utóbbi közelében fekszik Manréza, ahol először csak rövid ideig akart maradni, de aztán majdnem egy egész esztendőt eltöltött. Ez a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődés és a misztikus átalakulás ideje volt. Itt élte át élete legnagyobb kegyelmét: ekkor kezdett a szeme megnyílni, értelmében nagy világosság támadt. Itt, Manrézában született meg a Lelkigyakorlatok, amely segítségére volt abban, hogy átformálja a világot.
Ignác először is a Szentföldre ment el, Rómán és Velencén át, koldusként. Az volt a szándéka, hogy ott marad, és hirdeti az evangéliumot, de Isten szándéka más volt. Tanulni kezdett, és több mint tíz évet szentelt a tanulásnak Barcelonában, Alcalában, Salamancában és Párizsban.
Rubens: Szent Ignác csodája
Már Barcelonában fölébredt benne a vágy, hogy néhány embert közösségbe gyűjtsön, de első kísérletei nem jártak eredménnyel. Csak Párizsban sikerült közösséget összekovácsolnia az első társakból (François Xavier, Pierre Favre, Diego Laínez, Simon Rodrigues, Nicolas Bobadilla, Alfonso Salmerón). Mind elvégezték Ignácnál a lelkigyakorlatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy „teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység és a kereszt útjára lépnek”. 1534. augusztus 15-én közös fogadalommal pecsételték meg elhatározásukat Párizsban, a mártírok kápolnájában: teljes szegénységben és szüzességben Istennek szolgálnak, segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának, „hogy Krisztus a helytartója által mutassa meg nekik szolgálatának útját”.
Ignácot és társait 1537-ben pappá szentelték. Első szentmiséjét Ignác Betlehemben akarta bemutatni, de megtudták, hogy bár harmincnyolc esztendeje nem volt rá példa, abban az évben nem indult zarándoklat a Szentföldre, mert küszöbön állt a háború a törökökkel. Így a fogadalom második része lépett érvénybe: a pápa rendelkezésére állnak.
Róma felé tartva Ignác belépett La Storta félig-meddig düledező kis templomába, és itt egy látomásban megkapta útjára a jóváhagyást: nem Jeruzsálem a cél, hanem Róma. Rómába érve társaival együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál pápának, és első szentmiséjét is itt mutatta be 1538 karácsonyán a Santa Maria Maggiore-bazilikában, a Jászol oltáránál.
Itt latolgatták jövőjüket a párizsi magiszterek, akiket a nép „zarándok papok”-nak vagy „reformpapok”-nak nevezett el. S hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy közösségüket renddé alakítják át, amelynek Jézus Társasága lesz a neve. 1540. szeptember 27-én elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pál pápa jóváhagyta az új alapítást. Ignácot választották meg első generálisnak.
Loyolai Szent Ignác szobra a római Il Gesù-templomban
Tízévi munka után az alapító szilárd szervezeti keretet adott a társaságnak a Konstitúcióval, melynek megalkotása alatt mindennap misézett, és közben Isten elé terjesztette azt a pontot, amivel épp foglalkozott. Utána imádságba merülve gondolkodott rajta. Mindamellett a rendi szabályok létrehozásában szerepe volt a tapasztalatnak, a társaival való tanácskozásnak, más rendek története tanulmányozásának és az alapos megfontolásnak is.
A Jézus Társasága csakhamar elterjedt egész Európában, Indiában és a Távol-Keleten az első jezsuiták elkezdték a missziós munkát. Létrejöttek az első jezsuita kollégiumok, és központjaivá váltak az egyházi megújulásnak. Ebben a Római Kollégium járt elöl, amely a Jézus Társaságán belül minden teológiai képzés mintájául szolgált.
A generális maga és társai számára e szavakkal szabott irányt: „Ennek a világnak a dolgaira gondot nem fordítani nem jelent sokat, hanem az Isten dolgaiban gondatlanul eljárni, az egyszerűen tűrhetetlen.”
Baciccio: Szent Ignác felmagasztaltatása
Ignác 1556. július 31-én halt meg. A Jézus Társaságának, mely ekkorra már az öntudatra ébredő és megújuló egyház fontos bázisa volt, körülbelül ezer tagja volt az alapító halálakor. Ignácot 1622. március 12-én avatták szentté Néri Fülöppel, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt. Ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.
Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
*
Forrás: Jezsuita.hu
Fotó: Common Wikipedia
Magyar Kurír
(bh)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
