Lövöldözés volt egy németországi Mercedes gyárban – két halott

Lövöldözés tört ki a Németország délnyugati részén lévő Mercedes gyárban csütörtökön, ketten meghaltak – közölték a német hatóságok, hozzátéve, hogy egy gyanúsítottat is őrizetbe vettek.

"Ma reggel lövések dördültek a sindelfingeni Mercedes-Benz gyár területén" – közölte a stuttgarti ügyészség szóvivője. "Két ember életét vesztette" – tette hozzá. A rendőrség egy Twitter-bejegyzésben megerősítette az ügyészség közlését.

A nyomozók feltételezése szerint egyetlen, a gyárban dolgozó, 53 éves férfi a felelős a lövöldözésért. A rendőrség és a katasztrófavédelem folytatja a nyomozást a helyszínen.

Hírdetés

"Kapcsolatban állunk a hatóságokkal, és megpróbáljuk tisztázni a tényeket. Az alkalmazottak biztonsága az első" – közölte a vállalat.

A Mercedes-Benz a cég zászlóshajójaként ismert, S osztályú luxusszedánját gyártja a Stuttgarttól 17 kilométerre délnyugatra lévő Sindelfingenben található telephelyén, ahol a vállalati adatok szerint körülbelül 35 ezer embert foglalkoztatnak.

2012-ben a 3M amerikai multinacionális ipari konglomerátum nyugat-németországi gyárában, Hilden városban tört ki lövöldözés, amelyben egy ember életét vesztette, további négy pedig megsebesült.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »