Lovas Istvánra emlékezve

Magyarok!

Bizony Lovas István barátunk halála pótolhatatlan űrt hagyott a magyar újságírás és általában a köztájékoztatás területén. Mert az volt az élete, hogy a nyugati és keleti sajtótermékek és hírportálok átolvasása után lefordított minden olyan anyagot a magyar közönség számára, amit a hivatalos tájékoztatás nem tartott fontosnak. Ezzel és az elemzéseivel, olyan általános képet tudott adni a hírek és a belőlük látszó jövőkép terén, hogy bátran támaszkodhatott az anyagaira bárki.

Pistát nem is szerették a balliberálisok, de még a jobboldalon is voltak – vagy féltékenységből, irigységből vagy csak érdekeik sérelme miatt – akik bizony szélsőségesként, vagy csak túl radikálisként: ítélték meg. Pedig ő nem volt szélsőséges, sőt nagyon is humanista volt. Csak éppen szerette a Nemzetét. S bizony ez a mai világban elegendő arra, hogy a nagyon igazodni vágyók, vagy a lipótvárosi rettegők és feltétlen híveik elítéljék őt, aki le merte írni az igazat minden kérdésben és minden esetben.

Pista temetésén azonban megfog mutatkozni, hogy mennyien szerettük és tiszteltük, s bizony még vidékről is mennyien ott leszünk, hogy elbúcsúzzunk tőle. Bár tudjuk jól, hogy Ő fentről fogja tovább segíteni a Nemzetegyesítő munkánkat, amit ő is végzett írásaival, elemzéseivel de nekünk és minden jó magyarnak (aki csak teheti), ott a helye! Július 6-án tehát a Farkasréti temetőben találkozunk 14.30-kor.

Hírdetés

A magyarság egyik legkiemelkedőbb politikai tollforgatója  Lovas István, akit  posztumusz választottunk a NEMZETEGYESÍTŐ 

MOZGALOM tiszteletbeli tagjává, Dr. Grespik László és Dr. Tóth Zoltán József – a két “égi jogászunk” –  mellé.

Dr. Bene Gábor

Nemzetegyesítő Mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »