Lovas István: Marine Le Pen jobb volt Macronnál a tévévitában

Hízelgés a 444.hu-nak és a Momentumnak.

Tudván, hogy a vezető svájci lap nem igazán áll Marine Le Pen oldalán, nem egy laptársánál tárgyilagosabban vonta meg a mérleget a francia elnökválasztás 11 versengőjéből öt között tegnap éjfél után véget ért csaknem három órás tévévitáról.

De mielőtt erre térnénk, két, szintén a német nyelvterületen megjelent cikkre hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Mind a kettő már ki tudja hányadszor azt a furcsa benyomást kelti, mintha a nyugati sajtóvilág és a hazai Soros-szellemű ellenzék, illetve annak médiája fordított hatalmi viszonyban lenne úgy, mintha az előbbi hízelegne az utóbbinak.

Másként nehéz megmagyarázni azt a terjedelmet és hízelgést, mint amit a Die Zeit 444.hu-ügyi ömlengésében és a Die Welt Momentum-ábrázolásában hajtott végre.

Aki e kérdés felvetésének jogosságában kételkedik, mutasson egy olyan, ezen itteni szemlénél két és félszer nagyobb terjedelmű cikket a nyugati sajtóban, amely például egy albán, görög vagy portugál internetes sajtótermék vagy népszerűségében szinte mérhetetlen pártformáció megjelenése fölött ilyen karakterszámmal és ilyen rózsaszínre festve lelkendezik, mint az említett két írás.

Joseff Joffe főszerkesztő neokonzervatív hetilapjának tudósítója Budapestre látogatva alkotott írott diadalívet a bátor, de persze a magyar rögvalóság miatt szenvedő Soros-portálnak, az Orbán-kormány Soros elleni hadjáratát is ecsetelve úgy, hogy egyetlen sorral nincs szó a világot alapítványaival behálózó milliárdos és a 444.hu közötti egyoldalú anyagi kapcsolatról. Ami nagyjából olyan újságírói teljesítmény, mint egy képzeletbeli magyar médiumról külföldi lapban úgy írni cikket, hogy nem említik egy hasonló profilú, jobboldali támogatóját.

Hírdetés

A Die Weltben nem kevésbé lelkes cikk jelent meg az Orbán Viktort megrémisztő MoMo-s Fekete-Győr Andrásról, Boris Kálnoky tollából.

Most pedig akkor jöjjön az Neue Zürcher Zeitung elemzése, és abból is a legizgalmasabb rész, vagyis az, amely a Hollande-kormány volt gazdasági minisztere, Emmanuel Macron és őt a közvéleménykutatások pillanatnyi állása szerint verő jobboldali Marine Le Penre vonatkozik. (A tegnapi és mai hazai sajtóban megjelent francia közvéleménykutatások egy olyat emelnek ki, amelyben a két fő ellenfél fej-fej mellett áll, míg a svájci lap egy tegnapi közvéleménykutatást idéz, amely szerint Marine Le Pen 27 százalékkal vezet a 23 százalékon álló Macronnal szemben.)

A svájci értékelés szerint Macron egészen jól kezdett, de később mind baloldali, mind pedig jobboldali ellenfelei offenzív fellépése miatt zavarba jött, defenzívába szorult, és racionális érveket igyekezett felhozni annak védelmében, hogy ő bizony nem Hollande elnök vagy a pénzvilág új arca, de ezt olykor meg-megbotolva is tette.

Marine Le Pen azt vetette a szemére, hogy nem áll ki kellő eréllyel az ország iszlamizálódása ellen és az elidegenedés, valamint a bűnözés problémájának súlyosságát alábecsüli.

Az ugyanezen vitáról szóló, a brüsszeli uniós Euobserver szakportálon megjelent cikk már a címében is azt emeli ki, hogy az elnöki posztért versenyzők szinte alig érintették az EU-témát. Marine Le Pen Macront azzal gúnyolta, írja, hogy „üres” a mondanivalója, majd bankári és egyéb múltjára utalva azt vetette a szemére, hogy magánérdekeket és nem a francia nép érdekeit képviseli.

Mire Macron mérgesen ezt „rágalomnak” nevezte és biztatta Marine Le Pen-t, menjen bíróságra, ha azt hiszi, hogy nála érdekütközésről van szó.

Lovas István – www.magyaridok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »