Lovas István: Elhallgatott hírek 143. / Nemzetközi sajtószemle

Jimmy Carter: Az USA egy korlátlan politikai vesztegetéssel működő oligarchia.

THE INTERCEPT

Az Egyesült Államok egy korlátlan politikai vesztegetéssel működő oligarchia címmel ismerteti a portál azt, hogy mit mondott Jimmy Carter volt amerikai elnök az amerikai rendszer lényegéről, a Thom Hartmann rádióprogramnak nyilatkozva. Carter kijelentette, hogy az Egyesült Államokban az oligarchia teljes mértékben aláásta a politikai rendszert és az így kialakult rendszer fenntartóit fizeti. (Ennek az országnak bp-i képviselője rendszeresen kel ki a magyarországi korrupció ellen.)

THE GUARDIAN

Megdöbbentő önkritikával jelentkezett az Oxfordon tanító történész, Timothy Garton Ash, a történelem szemétdombjára került egykori SZDSZ kritikátlan támogatója A liberális internacionalistáknak be kell végre vallaniuk: túl sok embert hagytunk magunk mögött címmel írt cikkében, amelyben ugyan a „populista” kifejezés „csupán” tizenegyszer fordul elő, de önkritikának súlyos. Bankárokat emleget, akik felrobbantották a mai „őrült rendszert”. Fukuyamát idézi, aki szerint kérdés, hogy „nem élünk-e olyan oligarcha féleségben, mint amit Oroszországnak vagy Kazahsztánnak tulajdonítunk”, hozzátéve, hogy „e bankárok bőven megérdemlik a ’nyomorultak kosarának’ azon címkéjét, amelyet Clinton oly meggondolatlanul alkalmazott Trump támogatói ’felére’”.

STRATEGIC CULTURE

Az eurázsiai évszázad MOST MÁR megállíthatatlan címmel a stratégiai kérdésekkel foglalkozó portálon írt cikkében William Engdahl, világszerte ismert stratégiai kockázatelemző személyes tapasztalatairól számol be azt követően, hogy miként épül Kínában az Egy Övezet, Egy Út néven ismert Új Gazdasági Selyemút projekt. Ennek keretében Kína jelenleg 28 országgal tárgyal a szupergyors tehervonatrendszer kiépítésében. (A projekt része a Belgrád-Budapest vasútvonal.)

Kijelenti, ez az évszázad projektje. Azt összeveti a washingtoni héják „idióta háborúival”, amelyeket Szíriában, Ukrajnában, Líbiában, Irakban folytatnak, miközben most még mindezt azzal tetézik, hogy hadihajóikkal provokatív célokkal beúsztak a Dél-Kínai tengerbe. A II. világháború végén kezdődött, most véget érő „amerikai évszázad” eredménye az USA szétrohadt ipari bázisa. Az egykor virágzó városok – mint Detroit, Philadelphia vagy Los Angeles – a munka- és fedélnélküliek kiégett gettóivá váltak. Az amerikai államadósság a GDP 103 %-ánál tart, ami egy amerikai adófizetőre 163 000 dollár. Az infrastruktúra – hidak, szennyvízcsatornák, víztisztítók, vasutak, autópályák, elektromos hálózat – omlik szét. Ezzel szemben…

*             *             *

A jelek szerint a Nyugat államai feltartóztathatatlanul tartanak afelé, hogy az orosz hírcsatornákat letiltsák a műholdakról és az internetről”, kezdi cikkét a portál, amely így folytatja: „Ez az eredmény – hatalmas etikai és politikai velejáróival – a logikai vége annak az egyre őrültebb transzatlanti kampánynak, hogy démonizálják Oroszországot. Az amerikai, brit és francia média példátlan médiatámadást koordinál, aminek az a célja, hogy Oroszországot mindenért felelőssé tegyék, kezdve a Szíriában elkövetett háborús bűnöktől Európa biztonságának fenyegetésén és utasszállító gépek lelövésén át az amerikai elnökválasztások aláaknázásáig.

Ha Oroszország démonizálása sikeres, akkor Oroszország elszigetelhető, s nemzetközi páriának adható el és ezzel kész a politikai kontextus drasztikus lépések megtételéhez.  A nagylélegzetű elemzés végén a cikket író Finian Cunningham azt írja, ez mutatja, hogy a média szabadságáról állandóan hangoztatott „nyugati értékek” mennyire üresek és hamisak. (Tegnap az e szemlében ismertetett, a New Eastern Outlook portálon  megjelent Engdahl-cikket Orbán Viktor béke Nobel-díjra ajánlásáról a kommunista rendszerben a Szabad Európát démonizáló Népszava így kommentálta: „A portál szerkesztőségének címe, itt lehet jelezni a javaslat feletti örömöt:  12, Rozhdestvenka Street, office 111, Moscow”. Hogy a Stratégiai Kultúra Alapítvány portáljának mi a címe – netán New York, London, Párizs vagy Tel-Aviv -,  nem ellenőriztük, mert a lényeg egy hír vagy vélemény mondanivalója.)

Hírdetés

EURACTIV

Tusk: Európa antiliberálisai Putyinra néznek fel és Trumpot támogatják címmel írt cikk kijelenti: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szokatlan nyersességgel beszélt, amikor óvott az antiliberális „vírustól”, ami Vlagyimir Putyin orosz elnök kezére játszik. Majd ez olvasható: „Anélkül, hogy az ’illiberális demokrácia’ előmozdítójának magát kiadó Orbán Viktor magyar miniszterelnököt név szerint említette volna, kijelentette, ’nem véletlen, hogy éppen azok, akik megkérdőjelezik a liberális demokráciát, ugyanazok, akik az Európai Unió szétesését szorgalmazzák’”. (A tényektől magát nem zavartató brüsszeli szakportál nem közli, ezt mikor „szorgalmazta” a magyar miniszterelnök.) Tusk ezután felemlegette a harmincas éveket, amikor a liberális rend védelmezői gyakorlatilag harc nélkül megadta magát a náciknak.

DIE PRESSE

Peter Gridling, az osztrák alkotmányvédelmi és terror elleni küzdelmet irányító osztrák hivatal vezetője Ausztria fokozott terrorfenyegetettségéről beszélt. Eddig 288 ember csatlakozott Ausztriából a dzsihadhoz, illetve akadályozták meg ebben. Gridling kijelentette, „nem szabad a szemünket behunyni”, és elmondta, e dzsihadisták visszajöhetnek Ausztriába.

WIENER ZEITUNG

Az osztrák lap Szaúd-Arábiának vissza kell vonulnia címmel készített interjút az 1977-ben született Szafa Al-Ahmad szaúdi újságírónővel és filmrendezővel. Kijelentette, hazugság, hogy Jemenben lényegében Szaúd-Arábia és Irán harcol egymással a térségi befolyásuk növeléséért. Irán semmiféle közvetlen módon nem segíti a huszi lázadókat. Ezt Rijad igyekszik így beállítani, amely önti a pénzt az ottani kormánynak és közben bombázza az országot.

PAUL CRAIG ROBERTS

Rezsimváltozás a Fülöp-szigeteken címmel írt cikkét így kezdi Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára, a Wall Street Journal korábbi szerkesztője: „Mikor csattannak fel először a neokonzervatívok ezzel a szöveggel: ’Dutertének mennie kell’? Vagy a CIA fogja meggyilkolni?” Duterte elnök jelezte, hogy függetlenebb külpolitikát kíván követni. Bejelentette, hogy Kínába és Oroszországba látogat és külügyminisztere azt mondta, eljött az ideje annak, hogy a Fülöp-szigetek véget vessen Washington fütyülésére cselekedni.

AMERICAN FREEDOM PARTY

Etnikai tisztogatás? A kaliforniai városban a fehérek aránya már 10 %-nál kevesebb címmel a Wikipedia megfogalmazásában „a fehér nacionalizmust” támogató amerikai párt honlapján az a tény olvasható, hogy a kaliforniai Santa Ana városban a fehéreket „csaknem 100 százalékban kitakarították”. „Őket nem tankokkal vagy gépfegyverekkel űzték el, hanem azzal, hogy egy más nyelvet beszélő, más kultúrájú emberáradat öntötte el, akik elvárták az ott lakóktól, hogy a beáramlottak normái szerint éljenek.” A cikk megjegyzi, a multikulturalisták azt állítják, a bevándorlók a nyugati kultúrához adaptálódnak. Ami nem igaz: ők a nyugati kultúrát váltják le. A mai Santa Ana lakóinak 80 %-a latin-amerikai. Aki ott él, azt hiszi, egy mexikói városban találta magát. Köztük igen sok az illegális bevándorló.

THE NEW YORK TIMES

Miért nem kellett volna Bob Dylan-nek Nobel-díjat kapnia címmel felsorolja azon okokat, amiért az énekesnek nem lett volna szabad odaítélni az irodalmi díjat. A cikk zárómondata: „Bob Dylan-nek nincs szüksége irodalmi Nobel-díjra, de az irodalomnak szüksége van Nobel-díjra. Idén ezt nem kapta meg.” (A példaképük véleményét tegnap nem olvasó hazai balliberálisok – mint a klubrádiós Bolgár Gy. Bródy J.-al beszélve –  agyoncukizták a formabontó választást.)

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »