De nem felejtettük el azt sem, hogy az akkori „TEK-esek” miként rohanták le a Pannon rádiót, fizikailag verve szét Csurka István adóját. Vagy ott volt a Népszabadság elleni, Parlament előtt rendezett tüntetésen természetesen a sajtószabadság szent ügyéért felszólaló Tamás Gáspár Miklós, aki saját társasága uralma idején még azokat az újságosbódékat is fel akarta borogatni, ahol a Demokratát árusítják.
Az osztrák tulajdonosa által a zuhanó példányszámra és hatalmas veszteségre hivatkozva felfüggesztett Népszabadság legutolsó, szombati számának címoldalán a 2016. október 8-9 dátumot követően ott áll a Szabad Nép eredetet jelző „LXXIV. évfolyam * 237. szám” beazonosítás. Tényszerű büszkeséget sugallva.
A római számok tehát 74 év múltat jeleznek. E lap a világtörténelem legvéresebb szovjet rendszerében élte át fénykorát, emberek kínzásához és kivégzéséhez tapsolva, mint ahogyan a kádárista terrorkorszakban is, miután a gigantikus hazugságot kifejező Népszabadság nevet 1956. november 2-án vette fel.
A mai nyugati szólás- és sajtóterror világra jellemző, hogy a kommunista kataklizmában gyökeredző ezen hagyományápolást egy bíráló szó nem éri, de az elképzelhetetlen lenne, ha a német nemzeti szocialista rendszer lapja, a Völkischer Beobachter ma akár ugyanazon, akár más néven úgy jelenne meg, hogy évszámozásával utalna annak elődjére.
A hazai ellenzék tényként állította azt a vádját, hogy a Népszabadságot a kormány irtotta ki. Amit az egyenirányított nyugati sajtó visszhangozott, mint azt megszokhattuk 1990 óta.
A tekintélyes Foreign Affairs amerikai külpolitikai folyóirat internetes portáljának egyik mai emailjében például ilyen lakonikus tömörséggel utal a brit Guardian-nek a témában írt cikkére: „A magyar kormány felfüggesztette az ország fő baloldali ellenzéki napilapját”. Ehhez annyit kell tudni, hogy az angolszász világ fajsúlyos lapjainál külön „fact checker”-ek, azaz tényellenőrök dolgoznak, akik azt is ellenőrzik, hogy a leírt házszám stimmel-e.
Ami a mondatban szereplő „baloldali” terminológia hazug voltát illeti – a Népszabadság állítólagos kormányzati likvidálásának állítása mellett -, a felfüggesztett vagy megszüntetett lap nem baloldali, hanem balliberális/neoliberális/neokonzervatív irányultságú (volt), vagyis éppen az ellenkezője annak az antiglobalizmusnak és velejáróinak, mint amit ma a tisztességes baloldal jelent a német Die Linkétől kezdve a spanyol Podemosig.
A nyugati sajtó azt is hazudta, hogy a Népszabadság „szétverésével” megszűnt a sajtószabadság Magyarországon.
Ami nem csak hogy épületes hazugság, de ezzel a néhány tulajdonos kezében összpontosuló nyugati vezető médium és az azok nyomán ugyanazt szajkózó teljes nyugati sajtó önmagát hazudtolta meg. Ugyanis eddig szintén egyöntetűen állította, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság. Hogy Magyarországon diktatúra van. Hogy Magyarországon a sajtó helyzete olyan, mint a közép-ázsiai diktatúrákban. Márpedig a kettő egyszerre nem lehet igaz. Vagyis az – a sajtó szabadsága – nem szűnhet meg, ami szerinte nem volt.
Miután most kifejezetten egy napilapról van szó, vegyük szemügyre a Népszabadság bedőlése utáni sajtószabadság helyzetét a napilapok területén.
Az országos terjesztésű politikai napilap piacon négy lap kapható. Kettő, a Magyar Nemzet és a Népszava, ellenzéki, míg kettő, a Magyar Idők és a Magyar Hírlap, kormánypárti.
Mivel a két kormánypárti lapot nem auditálják, szemben a jelenleg mintegy 15 ezer példányszámban megjelenő Magyar Nemzettel és a mintegy 10 ezer példányban megjelenő Népszavával, a szakma ellenzéki szféráján belül cirkuláló példányszám becslések alapján kijelenthetjük, hogy az ellenzéki napilapok együttes, 25 ezres példányszáma majdnem két és félszer nagyobb a kormánypárti napilapok együttes példányszámával.
Ami önmagában is arra mutat, hogy a napilapok frontján nemhogy diktatúráról, hanem sokkal inkáb b ellenzéki médiahegemóniáról beszélhetünk.
Csak emlékeztetőül: a velünk kapcsolatban sokszor emlegetett Kazahsztánban megjelenő öt, vagy a szintén a média terén hozzánk hasonlított Azerbajdzsánban megjelenő 17 napilap közül egyetlen nem kormánypárti sincs, és azokban elképzelhetetlen bármilyen ellenzéki mondat, sőt nyikkanás publikálása is.
E volt szovjet köztársaságokban nem csak az lenne elképzelhetetlen, hogy bármely lap egyetlen mondattal tiltakozni merne, ha egy másik napilapot megszüntetnek, de az ellene szervezett tüntetés is életveszéllyel járna.
Ha pedig olyan ember jelenne meg a színen, mint egy Gulyás Márton újságíró-aktivista, aki arra szólítja fel híveit, hogy égessenek el kormánylapokat, a Magyar Közlönyt, Alaptörvény-példányokat és más ilyen termékeket, akkor – ha például ezt tette volna a Nyugat-barát Üzbegisztánban néhány évvel ezelőtt – nagy eséllyel elevenen dobták volna be forró üstbe, hogy megfőzzék. Ma csak megkínoznák. Ami egy égetésre buzdító ember esetében kívánatosnak is lenne nevezhető.
Az MSZP-SZDSZ-koalíció igazi sajtóterrort teremtett 1994-es uralkodásától kezdve. Sőt, azt meg sem várva: a választások első fordulóját megnyerve, a másodikat meg sem várva, ráparancsoltak a jellegzetes MDF-es gyávaság MTI reprezentánsára, Alexa Károly MTI-elnökre, hogy zárja el a hírcsapot, mely révén a Pesti Hírlap egyetlen nap alatt kénytelen volt megszüntetni működését.
A feledés homálya fedi ugyan, de tény, hogy a pufajkások oldalán 1956-ban géppisztollyal a szabad Magyarország ellen fellépő Horn miniszterelnök vezette MSZP-SZDSZ koalíció ezután egymás után likvidálta a sajtót, megteremtve totális hegemóniájukat – a nyugati lapok, rádió- és tévéállomások egyetlen nyikkanása nélkül.
A közszolgálatot hatalomra kerülésük után órákkal „szőnyegbombázták”, hogy idézzük a tévés Baló György tisztogatást kívánó ajánlását, majd terrortámadást rendeztek a Demokrata hetilap ellen úgy, hogy oda vasdoronggal felfegyverkezett bűnözőket küldtek, akik azonosságát ma sem ismerjük.
Azt is tudjuk, hogy mi lett más ellenzéki lapok sorsa, kezdve a Postabank tulajdonlástól a „jó kezekbe” adásig.
De nem felejtettük el azt sem, hogy az akkori „TEK-esek” miként rohanták le a Pannon rádiót, fizikailag verve szét Csurka István adóját.
A ma a sajtószabadságért üvöltők akkoriban másként üvöltöttek. Megsemmisítést követelve. Eörsi István, aki a német közszolgálati ZDF-nek ezt mondta a magyar jobboldalról: „A kommunisták legnagyobb bűne, hogyha nem is testileg, de szellemileg nem tudták kipusztítani ezt a söpredéket”. Mely ZDF inkább saját magát robbantaná fel, mintsem elviselné, hogy ma egy magyar jobboldali közszereplő ennek a fordítottját kiabálja e politikailag korrekt nyüszítésre ítélt gyomorforgató fórumon.
De érdemes felidézni Medgyessy Péter miniszterelnököt is, aki azt mondta, ha valakinek annyira kell egy tévéállomás, akkor vegyen magának.
Vagy ott volt a Népszabadság elleni, Parlament előtt rendezett tüntetésen természetesen a sajtószabadság szent ügyéért felszólaló Tamás Gáspár Miklós, aki saját társasága uralma idején még azokat az újságosbódékat is fel akarta borogatni, ahol a Demokratát árusítják. Korábban a toleranciáért tüntető, mára kimúlt Demokratikus Charta liberális felvonulói fekete esernyőkkel verték agyba-főbe a szólás szabadságával élő jobboldali tüntető Toldi Miklóst.
Avagy a közundornak „örvendő” Farkasházy nevű, a mai orbáni „sajtódiktatúrában” is rendszeresen a képernyőt nézhetetlenné tevő közszereplő Hócipője, amelyben Andrassew Iván azt írta a „Szégyenszürke magyar fajta” című cikkében: „Sosem gondoltam volna, hogy ez a mocsadék, hordalék népség, ami itt a parlamenti jobboldalon fröcsög, és az utcán is viríthat, valaha megjelenhet ebben az országban”.
Amelynek fordítottját a Népszabadság ügyében az Országház előtt szombaton tüntetőkről egyetlen mai jobboldali újság nem merné leírni. Beleértve természetesen az Andrassew-cikk címének kellő adaptációját.
Andrassew egyébként haláláig volt annak a Népszavának a publicistája, amelynek mai, 2016. október 10-i számában Friss Róbert a Népszabadság felfüggesztéséről „A sajtószabadság legyilkolása” címmel írt cikket.
Ha valaki a fentieket elolvasva úgy érzi elfogultan írtam, igaza van.
Ugyanis a Népszabadság előfizetőjeként fogalmaztam mindezt: e hosszú múltú lapnak éppen szeptember 27-én utaltam át 22 740 forintot, hogy előfizetésemet meghosszabbítsam.
Amennyiben viszont bárki e lap bármely számából olyan cikket tud felmutatni – balliberálisok, figyelem!, felmutatni és nem meghamisítani -, amelyik, rácáfolva memóriámra, együttérzését és szolidaritását fejezte ki például a Pesti Hírlap egykori „legyilkolása” miatt, az itt leírtakért bocsánatot fogok kérni.
Tudom, hogy ez az ígéret abszurdnak hangzik balliberális füleknek, de ez az egyik különbség a balliberális és jobboldali újságírás között és ez az egyik oka annak, amiért az előbbiek tábora a szemünk előtt és nekünk oly jólesően alakul át a történelem sokszor emlegetett szemétdombjának minden porcikájában megérdemelt lakójává.
lovasistván.hu
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
