Lovas írja: „Soros” kérdések Lázár Jánosnak

„Ennyire gyenge hatásfokkal dolgozik a rendőrség olyan súlyos esetben, amikor egy rendfenntartót üt meg egy Soros-ember?”

Tisztelt Miniszter Úr!

A mai Kormányinfóról kiadott MTI tájékoztató „leadje” így kezdődik:

Budapest, 2017. június 1., csütörtök (MTI) – Visszautasította Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője Soros György magyar származású amerikai üzletember csütörtöki brüsszeli kijelentését, mert az szerinte igazságtalan Magyarországgal szemben, és súlyosan elferdíti a valóságot.

Ezzel kapcsolatos kérdések:

Hírdetés

Mikor tájékoztatják Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy Soros valódi neve George Soros, ugyanis addig, ameddig ő nem mondja ki valódi nevét, a kormány tagjai és a közszolgálat is a neki kedveskedő hamisított nevet használja?

Nem gondolja, hogy a George Sorosnak járó hízelgésnek is van határa, ugyanis az MTI, akár ma a közszolgálati rádió kétszáznegyvenhétezredszer (kérem, ellenőrizzék a számot, ha nem hiszik) győzködte az embereket, hogy a „György” keresztnév az Soros esetében is „magyar származású” embert takar, mivel nyilván félénken azt hiszik, hogy ebben sokan kételkednek?

A Magyar Idők ma az Egyesült Államokban tegnap este nyilvánosságra került információ alapján, Magyarországra és az Önök kormányára rendkívül aggasztó hír látott napvilágot. Kiderült, George Sorosnak egy kulcsfontosságú eltartottját, Fiona Hillt Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, McMaster tábornok becsempészte e Nemzetbiztonsági Tanácsba és e hölgy mondta tollba azt, ami a CEU-val, azaz a Soros-egyetemmel kapcsolatos amerikai kormányálláspontként jelent meg a magyar kormány ellen.

Az eddigiekre és e vészjósló tényre tekintettel, nem lenne itt végre az ideje, hogy alakítanának legalább tíz emberrel egy Soros Task Force-t, amely koordinálja a kormány ellenlépéseit azon spekulánssal szemben, aki már több országban is segédkezett az ottani kormányok illegális megdöntésével?

Április 7-én a Pesti Srácok videóval mellékelte cikkben mutatta be, amint a Parlament előtt a CEU-ügyben tüntetők egyike zászlórúdjával megütött egy rendőrt. A cikk az illető fotóját is közölte és én azt tettem ki ide. Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány büntetőfeljelentést tett a rendőrt megütő személy ellen. Kérdésemre Dr. Bagoly Bettina főügyészségi ügyész, sajtószóvivő ma közölte, nyomoznak, de a gyanúsított kihallgatására még nem került sor.

Kérdésem: ennyire gyenge hatásfokkal dolgozik a rendőrség olyan súlyos esetben, amikor egy rendfenntartót üt meg egy Soros-ember?


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »