Több mint 20 000 FFP2 tanúsítvánnyal rendelkező arcmaszkot oszt szét a losonci önkormányzat az 55 év fölötti lakosai között.
Alexandra Pivková polgármester közösségi hálón közzétett tájékoztatása szerint, az önkormányzat március elején kezdi a maszkok kézbesítését.
A védőmaszkok tanúsítvánnyal rendelkeznek, amit a külső megjelölés is megerősít. A személyes érintkezés elkerülése érdekében minden polgár a postaládájába kapja meg a két maszkkal ellátott csomagot”
– mondta Pivková.
Hozzátette továbbá, hogy az önkormányzat az oktatási intézmények pedagógusainak és alkalmazottainak, a városi alkalmazottaknak, valamint az ápolóknak és a városi rendőröknek már bebiztosította ezt a fajta védőmaszkot.
Az első csomagokat a 80 év fölötti lakosok kapják meg”
– nyilatkozta a polgármester.
A losonci Duray Éva néni tavalyelőtt ünnepelte 80. születésnapját, így ő az elsők kapta meg a védőmaszkokat.
Tegnapelőtt kaptam két darabot a postaládámba. Meglepetésként ért a gesztus, nem számítottam rá. De örülök neki, mert ritkán hagyom el az otthonom, a lábammal is problémák vannak, így megkönnyítették a dolgom”
– mondta.
A szintén helybeli Csák István, nyugalmazott pedagógus, a Kármán József Színház igazgatója, egyelőre még nem kapott, de örömmel venné.
Mindig jó érzéssel tölt el, ha törődnek a nyugdíjasokkal. Viszont boldogabb lennék, ha a járvány időszak véget érne, hisz a kulturális élet lebénult, ahogyan minden más is. Hiányzik a színház, hiányoznak a próbák. Szerencsére a gyerekekkel és az unokákkal napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Ez nagyon fontos számunkra, hisz a család, az család”
– mondta.
Korábban Rimaszombatban is 20 000 védőmaszkot osztottak szét a lakosok között.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »