Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya

Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya

A Nyíregyházi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal az „anyával” szemben, aki gyermekeit felhasználva – és ezzel erkölcsi fejlődésüket veszélyeztetve – luxuscikkeket lopott egy drogériából. 

Hírdetés

A vád szerint a Nyíregyházán átmeneti jelleggel tartózkodó dunántúli nő 2023 májusában egy belvárosi drogériába ment három kiskorú gyermekével együtt azért, hogy onnan a gyermekei közreműködésével termékeket lopjon. A vádlott és az alig 7-8 éves gyermekei egy órát tartózkodtak az üzletben, nézelődtek, összehangoltan mozogtak, és közel 40 000 forint értékben napszemüvegeket, arckrémet és kozmetikumokat loptak el.

A nő gyermekei ruházatába, valamint a nála lévő táskába és kabátjába rejtette az árukat. A kiskorú sértettek végig figyelemmel kísérték az anyjuk tevékenységét, segítségére voltak az elvenni kívánt tárgyak elrejtésében, és maguk is tettek el árucikkeket a vádlott táskájába. 

A vádlott cselekményével a nevelésből eredő kötelességét súlyosan megszegte, veszélyeztetve ezzel kiskorú gyermekei erkölcsi fejlődését. Az előéletére is tekintettel az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, pártfogó felügyeletének elrendelésére, valamint figyelemmel a bűncselekmény jellegére, foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt vádiratában.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »