Pályaudvarfoglalás helyett az történt, hogy rabomobilokban és rendőrautókban vitték el a bevándorlók egy részét. Az ok: a Keletivel szemben lévő árkádok alatt meglopták az egyik zöldségest, ezért kisebb dulakodás alakult ki a helyszínen. A kemény rendőri fellépés azonban nem nyerte el a "menekültek" tetszését.
Időközben néhány tucat bomberdzsekis is megjelent a téren, "őrjáratra" jöttek a Keletihez. Egyiküknél fekete szalaggal átkötött nemzeti zászló is van.
Az este folyamán egy kék busz tranzitjárat felirattal indult el a Keletiből. A rendőrök nem adtak tájékoztatást arról, hogy pontosan hova viszik a buszon ülő bevándorlókat. Folyamatos a skandálás a pályaudvar előtt. Ma is ellepték a teret a közvetítőkocsik (SNG kocsik), a nemzetközi televíziótársaságok most is folyamatosan tudósítják a híradókat.
A bevándorlók abban reményketnek, hogy még valamelyik Münchenbe tartó vonatra felférnek, az utolsó este 9-kor indult.
Rengeteg rohamrendőr van a helyszínen, akik idegesen kocogtatják a gumibotot. A főbejáratot is láthatóan mindenre felkészült készenlétisek vigyázzák. Az aluljáró szinten lépni sem lehet a bevándorlóktól.
Egy japán turista teljesen kétségbeesve kérdezősködött arról, hogyan juthatna be a pályaudvarra. A "menekültek" egy része transzparensekkel áll a tömegben, van, aki az elveszett családját keresi egy felirattal, mások azt írták a táblára, hogy "ostrom alatt vagyunk".
A Keleti pályaudvar előtti térre egy rendőrautó érkezett, köré sereglettek a bevándorlók, a hangosbemondón keresztül egy tolmács arabul tájékoztatja a tömeget. A női hang azt mondta, hogy menekülttáborban regisztrálniuk kell, csak akkor mehetnek tovább Németországba. E nélkül senki nem mehet tovább.
Hétfő reggel ürítették ki a Keleti pályaudvart, ahol azóta teljes patthelyzet alakult ki. Amikor szerda délután megjelentek a helyszínen a rabomobilok, a "menekültek" elfoglalták a Thököly utat, a rendőrség azonban visszaszorította őket.
Már napközben nagy volt a feszültség, a "menekültek" többször megpróbálták áttörni a rendőrök sorfalát, és bejutni a pályaudvarra, hogy visszaváltsák a vonatjegyüket.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 1500 palack ásványvizet és 3000 szelet csokoládét osztottszét a pályaudvaron veszteglők között. A helyszínen a Magyar Iszlám Közösség is ételt osztott.
Tüntetnek a Nyugatinál is
A Migration Aid szervezésében "civilek" tüntetnek a kormány menekültpolitikája ellen a Nyugati pályaudvarnál.
Az önkéntesek mindeközben csokikat dobálnak a szír gyerekeknek
(Origó nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »