Londonban fogták el a budai milliárdost fogva tartó és fosztogató cigány bűnbanda egyik tagját

Londonban fogták el a budai milliárdost fogva tartó és fosztogató cigány bűnbanda egyik tagját

Külföldön fogtak el egy veszélyes magyar bűnözőt, Makai Attilát, aki ellen több elfogatóparancsot adtak ki pénzmosással, sikkasztással, vesztegetéssel, önbíráskodással és kábítószer-fogyasztással kapcsolatban – írja a Blikk és a Privátkopó.

A közelmúltban Angliában fogták el a Makai-klánként elhíresült testvérek egyikét, Makai Attilát. A Blikk információja szerint a férfit a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Maglódi úti épületében helyezték el.

Hírdetés

A cigány ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsok közül a pénzmosási, illetve sikkasztási ügy azzal a történettel függ össze, amelyet először a Privatkopo.hu írt meg. Az 54 éves férfi – valamint testvére, Makai Zsolt – tagja volt annak a bűnözői csapatnak, amelyik tönkretett egy milliárdos budai nagyvállalkozót, M. Istvánt. Az alkoholizmussal küzdő, gazdag üzletember XII. kerületi villájába „beköltözött” a társaság, majd a vállalkozót izolálták a családtagjaitól és az ismerőseitől.

A bűnözők arra törekedtek, hogy M. Istvánt kiforgassák a vagyonából. A hatóságok mindezt hónapokig tétlenül szemlélték. A milliárdos pedig tavaly augusztusban bennégett a Bár községben álló kastélyában, amely rejtélyes körülmények között kigyulladt és leégett.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. szeptember 23-án rendelt el nyomozást emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Gyanúsított még mindig nincs az ügyben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »